Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

Eseménynaptár

NOV
04

SZŰZ MÁRIA JEGYESE – MILBACHER RÓBERT KÖNYVBEMUTATÓ ESTJE

Milbacher Róbert vehette át idén a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat október 16-án este, a Margó Irodalmi Fesztiválon. Az író Szűz Mária jegyese című kötetéért kapta a díjat, a Magvető kiadásában megjelent kötet egy meg nem nevezett magyar falu történeteit gyűjtötte össze. „A hol abszurd, hol humoros formában megjelenő emberi életek mélyén tragikus történetek, elhallgatások, a tabuk töréspontjai rajzolódnak ki" – emelte ki a legjobbnak ítélt első kötetről Gaborják Ádám, a zsűri tagja.
A csíkszeredai irodalombarátok örömére székelyföldi körútja során Milbacher Róbert a Kájoni János Megyei Könyvtár vendége lesz november 4-én, pénteken délután 17 órától. A közönségtalálkozón Szegő János, a Magvető könyvkiadó szerkesztője beszélget az íróval, az est házigazdája Murányi Sándor Olivér író. 

Tovább ►

OKT
27

BEDŐ IMRE: FÉRFIENERGIA - könyvbemutató és dedikálás

Bedő Imre Férfienergia című könyvének bemutatójára 2016. október 27-én, csütörtökön 16 órára várjuk az érdeklődőket a Kájoni János Megyei Könyvtárba. Az esemény szervezői: Csíki Vállalkozók Egyesülete, Csíki Anyák Egyesülete, Élő Erdély Egyesület.

Hová tűntek a férfiak?” kérdezik lépten-nyomon nők és férfiak egyaránt. Ma már tudósok, kutatók jelzik, hogy ez a nyugati világ egyik legsúlyosabb problémája... Ez a könyv támpontot ad nemcsak ahhoz, hogy miért jutottunk ide, hanem a férfiasság gyökereihez, a férfivá válás lépéseihez és ahhoz is, hogy a ma oly divatos külsőségek helyett mi tesz valakit valóban férfivá, aki valódi társa lehet a nőnek, példaképe, mintája a gyereknek. A „Férfienergia” című kiadványt Csaba testvér és Kassai Lajos lovasíjász így ajánlja, és így foglalják össze a könyv lényegét:

Tovább ►

OKT
24

ANDRÁS TÜNDE KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSA

A Kájoni János Megyei Könyvtár szeretettel várja a művészetkedvelő közönséget és minden érdeklődőt 2016. október 24-én, hétfőn délután 17 órára, András Tünde képzőművész egyéni festészeti kiállításának megnyitójára a könyvtár előadótermébe. A kállítást Turós Eszter művészettörténész nyitja meg.

Tovább ►

OKT
20

Ismerjük meg értékeinket! – a honismereti vetélkedő döntője a VII. Székelyföld napok keretében

A VII. Székelyföld Napok eseményeinek sorában, 2016. október 20-án, csütörtökön 11 órától kerül sor az Ismerjük meg értékeinket! című honismereti vetélkedő döntőjére a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A Hargita megyei iskolák 6-8. osztályos diákjai körében meghirdetett vetélkedő szervezője a Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. A Honismeret éve jegyében zajló többfordulós vetélkedő térségünk kulturális és természeti értékeire, neves személyiségeink életére és munkásságára szeretné ráirányítani a tizenéves korosztály figyelmét. Igazodva a Székelyföld Napok tematikájához és célkitűzéseihez is, a diákok játékos és komoly feladatok során mérhetik össze tudásukat, gazdagíthatják ismereteiket. Szeretettel várjuk a döntőre az első két fordulóban legjobbnak bizonyult, sikeresen továbbjutó nyolc csapatot! Minden csapatnak jó vetélkedést, tartalmas időtöltést kíván a Kájoni János Megyei Könyvtár szervező csapata!

Bővebben alább: 

Tovább ►

OKT
19

Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle: Molnárság és Székely mesterségek

A VII. Székelyföldi Napok keretében zajlik a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle. Filmvetítés a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében:

2016. október 19-én, szerdán 16.30 órától Simon József és Kinda István Molnárság. Gabonaőrlés a kisbaconi vízimalomban (2015, 14 perc) valamint Várkonyi Eszter, Vargyasi Levente és Erdély András Székely mesterségek (2016, 53 perc) című filmjeit láthatják az érdeklődők.

Tovább ►

OKT
19

Kis- és nagyregények hosszú téli estékre - a PONT Kiadó estje

A VII. Székelyföld Napok keretében, Kis- és nagyregények hosszú téli estékre címmel kerül sor a budapesti PONT Kiadó „történetmondó" estjére 2016. október 19-én, szerdán 18 órától Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Az est résztvevői: Szávai Géza író és Szonda Szabolcs műfordító. Beszélgetőtársuk: Szávai Ilona kiadóvezető. 

Gazdag kínálatát hozza el a rendezvényre a budapesti PONT Kiadó. Ebben jól megférnek az Erdélyi szász népmesék (Veres Istvánfordításában), egy elméleti könyv a történetmondásról (Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak), az utóbbi időben megjelent kis- és nagyregények, illetve karácsonyi újdonságaik is, így Szávai Géza újabb nagyregénye, a Makámaszútra, amely az Ezeregyéjszaka stílusában mesél el egy évszázadnyi történetet, illetve Dan Lungu jászvásári író nagysikerű regénye, a Tyúkok a mennyben (Raiul găinilor), Szonda Szabolcs fordításában.

Tovább ►

OKT
17

AZ 1956-OS EMLÉKEZÉSEK JEGYÉBEN – az Olvasókör októberi találkozója

A Kájoni János Megyei Könyvtárban működő Olvasókör tagjai ezúttal is a hónap harmadik hétfőjén, október 17-én, 16. 30-órától tartják találkozójukat. A közelgő 1956-os emlékezések jegyében újabb restitúciós gesztusként, egy, a magyar olvasók előtt kevéssé ismert, Európa-szerte népszerű szerző, Vándor Györgyi lélektani regényét, A rémület éjszakái-t tűzi napirendre az olvasókör. A mű felvezető elemzését Székedi Ferenc vállalja, a szerző körüli viták és a mű értékelésében mutatkozó ellentmondásokról Cseke Gábor számol be. A kör honlapján, amelyet Cseke Gábor író működtet, az októberben bemutatásra kerülő műről is olvashatunk.

Tovább ►

OKT
14

SZÉKELY ÍZŐRZŐK - SZÉKELYFÖLDI DOKUMENTUMFILM SZEMLE

A VII. Székelyföldi Napok keretében zajlik a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle. Filmvetítés a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében:

2016. október 14-én, pénteken 17 órától Szabó Károly Székely ízőrzők (2014, 70 perc) című filmjét vetítik. A vetítés után a szerző beszélget a közönséggel. A filmben szerepel György Ottilia gasztroblogger, az  Ottis főz című blog szerzője. 

Bővebben alább:

Tovább ►

OKT
13

HALÁSZ PÉTER: „CSEREFÁNAK FÜSTJE HOZTA KI KÖNNYVEMET…” – könyvbemutató

„Cserefának füstje hozta ki könnyvemet..." címmel jelent meg Halász Péter néprajzkutató legújabb könyve 2015-ben, a Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában. A több mint 450 oldalas tanulmánykötet néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmaz a moldvai magyarokról. A VII. Székelyföld Napok keretében szervezett csíkszeredai könyvbemutatón, a Kájoni János Megyei Könyvtárban, 2016. október 13-án, csütörtökön 17 órától  Dr. Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi tanár mutatja be a kötetet a szerző jelenlétében.

Tovább ►

OKT
05

1ETLEN – könyvbemutató és közönségtalálkozó Bács Béla Jánossal

A csíkszeredai alkotó, Bács Béla János ismét rendhagyó kiadvánnyal jelentkezett 2016 őszén. A szerzőtől nem szokatlan, hogy egyszerre több művészeti ág segítségével fejezi ki magát. Legújabb kiadványát is ez jellemzi, versek és rövidprózák mellett megjelennek a szerző fotói. A fehér-fekete fotókkal illusztrált kiadványnak már a címe is szokatlan, figyelemfelkeltő: 1etlen alkalommal megjelenő képes irodalmi lap. A szerzővel találkozhatnak az érdeklődők 2016. október 5-én, délután 17 órától, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezett közönségtalálkozón és könyvbemutatón.

Tovább ►

SZEPT
30

Mesehős lettem - Népmese Napja a Kájoni János Megyei Könyvtárban

A Magyar Olvasótársaság felhívására válaszolva a Kájoni János Megyei Könyvtár 10 évvel ezelőtt szervezte meg először a Népmese Napját, szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján. Idén ezt az alkalmat a kisbaconi Bodvaj Egyesület tulajdonában lévő Benedek Elek meséit megelevenítő illusztrációk és mesefigurák kiállításával ünnepeljük. A kiállítás anyaga szeptember 19 - október 9. között  megtekinthető.

A Népmese Napján 2016. szeptember 30-án, pénteken 12 órától sok népmese szereplője mutatkozhat majd be a könyvtárban. A Mesehős lettem című egyéni versenyre III-V. osztályos diákok nevezhetnek be. Részletek alább: 

Tovább ►

SZEPT
30

SZERELEM MÁSKÉPP? – Nyáry Krisztián erdélyi fellépő körútja

Az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar és a Merész magyarok – 30 emberi történet című sikerkönyvek szerzője, Nyáry Krisztián találkozik az olvasókkal szeptember 29-én, csütörtökön 20 órától a székelyudvarhelyi G. Caféban, 30-án, pénteken 18 órától a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban és október 1-én, szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Tovább ►

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost