Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

SZÁRNYVONAL – FEKETE VINCE ÚJ VERSESKÖTETÉNEK BEMUTATÓJA

2018 DEC
11

Fekete Vince József Attila-díjas költő Szárnyvonal című új verseskötete a budapesti Magvető kiadó gondozásában idén jelent meg. A Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett közönségtalálkozón 2018. december 11-én, kedden délután 17 órától Borsodi L. László beszélget a költővel új verseskönyvéről. A költő verseit elmondja: Szabó Enikő, a Csíki Játékszín Művésze. Részletek:

„ Fekete Vince új verseskötete, a Szárnyvonal több vágányon is fut. Fekete egyfelől a kizökkent idő természetével foglalkozik. A kizökkent idő egyfajta más-idő, ünnep, az időn kívüli idő eksztázisa. A lopott és talált idő természetét egy szerelem viszontagságain keresztül érzékelteti. A könyv másik tétje: miképpen lehet érvényesen egy olyan klasszikus zsánerhez fordulni, mint a természeti líra - anakronizmusok nélkül. A versek több műfajhoz is köthetők: gondolati költemények, tájversek, csendéletek, elégiák, monológok, szonettek. A formai gazdagság is jelzi a székelyföldi költő lírájának klasszicizálódását. Ez azonban semmiképpen sem jelent holmi zárt esztétikát, iskolás rendet. Fekete verseiben a feszültség éppen a visszafogottság révén lesz igazán erőteljes, meghatározó versszervező elem. A könyv verseiben, nemegyszer páratlan erudícióval megírt egyetlen mondatnyi költeményeiben a kizökkent idő, akár az ingaóra, vissza is zökken, hogy felmutassa, miképpen egészítik ki a hétköznapok az ünnepeket. A Szárnyvonal indulási oldala a posztklasszikus erdélyi líra, az érkezési peron pedig napjaink izgalmas költészete.” írja a Magvető kiadó ajánlója a frissen megjelent kötetről.

 

Fekete Vince (Kézdivásárhely, 1965.) költő, író, szerkesztő. Felsőfokú tanulmányait 1989-1994 között a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 1996–1999 között a József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatta. 1993-tól a Helikon szépirodalmi folyóirat, 1996-tól az Előretolt Helyőrség, 1999-től pedig a Székelyföld folyóirat szerkesztője, jelenleg főszerkesztő-helyettese. Fontosabb díjai: Román Írószövetség Debüt-díja (1996), Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja (2005), Pro Literatura-díj (2005), József Attila-díj (2010), Bárka-díj (2012), Látó-nívódíj - vers (2014).

Kötetei: Parázskönyv, 1995, Kolozsvár; Ütköző, 1996, Marosvásárhely; A Jóisten a hintaszékből, 2002, Kolozsvár; Lesz maga juszt isa, 2004, Kolozsvár; Piros autó lábnyomai a hóban, 2008, Kolozsvár; Csigabánat, 2008, Csíkszereda; Udvartér (tárca-novellák), 2008, Sepsiszentgyörgy; Védett vidék (versek), 2010, Kolozsvár–Budapest; Vak visszhang, 2015, Kolozsvár; Ahonnan a nagy-nagy kékség. Cincogósi Elemér viszontagságai (verses meseregény, Csíkszereda, 2016; Szélhárfa. 99+1 / haiku, Csíkszereda, 2016; Piros autó lábnyomai a hóban. Versek felnőtteknek és gyerekeknek, Bp., 2017; A világ újra. Válogatott és új versek. Verskeresztmetszet, 1995-2015, Bp., 2017; Szárnyvonal, Bp., 2018.



 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost