Keres
2020. szeptember  19., szombat, Vilhelmina
Magyar
 

SZÖVEG–KÉP–SZÖVEG – Irodalmi beszélgetés Gerőcs Péterrel

2020 SZEPT
16

A fenti címmel kerül sor irodalmi találkozóra 2020. szeptember 16-án, szerdán 17 órától a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Gerőcs Péter íróval Murányi Sándor Olivér író beszélget. Részletek: 

Gerőcs Péter (Budapest, 1985). Első kötetével 2012-ben Magyarországot képviselte az Európai Elsőkötetesek Fesztiválján. 2013-ban NKA alkotói támogatásban részesült, 2015-ben Shanghai Residency ösztöndíjat kapott. Győztesek köztársasága című regényét 2016-ban Artisjus Irodalmi Díjjal jutalmazták. Árvaképek című regénye 2019-ben megkapta a Békés Pál díjat. Tagja a Szépírók Társaságának. Filmet készített Mészöly Miklósról, Márton Lászlóról és Nádas Péterről. Kötetei: Zombor és a világ (novellák), Scolar, 2010; Tárgyak (novellák), Scolar, 2012; A betegség háza (regény), Kalligram, 2013; Győztesek köztársasága (regény), Kalligram, 2015; Ítélet legyen! (esszék), Kalligram, 2017. 2018-ban jelent meg szintén a Kalligram Kiadónál Árvaképek című regénye, amelyben Szemere Tamásnak, a harmincas évei elején járó, sikeres portréfotósnak egy nap kezébe akad első felvétele. A regény a fényképen szereplő ikerpár és a főhős titokzatos kapcsolatának csaknem negyven évet felölelő, szenvedéllyel és elhallgatással terhes története. Meg lehet-e örökíteni egy arcot, és birtokolja-e az ember a magáét? A fotós életprogrammá emelt, megszállott küzdelmén a felejtéssel végighúzódik annak árnyéka is, vajon mit rögzít egy kép a tudatunkból, és mi lesz az életünkkel, ha elveszítjük a talán soha nem is létezett uralmat a saját emlékezetünk fölött.



 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 12.30        13.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

SZEPT
29

40 éve

1980. szeptember 29. Gyulafehérváron elhunyt Márton Áron gyulafehérvári római katolikus. püspök és érsek, hitszónok, egyházi és neveléstudományi író.

Tovább ►

SZEPT
26

75 éve

1945. szeptember 26. Budapesten meghalt Endes Miklós dr. történész, jogász.

Tovább ►

SZEPT
20

85 éve

1935. szeptember 20. Bögözön született Kardalus János néprajzi író, etnográfus.

Tovább ►

SZEPT
19

115 éve

1905. szeptember 19. Csíkszeredában született Nagy András, dr. orvos, szakíró.

Tovább ►

SZEPT
17

220 éve

1800. szeptember 17. Gyergyószentmiklóson született Fogarassy Mihály római katolikus püspök, egyházi író.

Tovább ►

SZEPT
17

120 éve

1900. szeptember 17. Budapesten meghalt Köllő Miklós szobrászművész.

Tovább ►

SZEPT
16

50 éve

1970. szeptember 16. Siófokon meghalt Róka Antal sportoló, olimpiai bronzérmes atléta. 

Tovább ►

SZEPT
12

70 éve

1950. szeptember 12. Gyergyóditróban halt meg Gaál Endre jogász, közíró.

Tovább ►

SZEPT
08

110 éve

1910. szeptember 8. Csíkszeredában született idős Vákár Lajos jégkorongozó, edző.

Tovább ►

<< < 2020 SZEPTEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost