Keres
2018. november  14., szerda, Aliz
Magyar
 

145 éve

2014 NOV
18

1869. november 18. Kászonimpéren született Balázs András kanonok, pápai prelátus, a teológia doktora, jogtörténész.

1869. november 18. Kászonimpéren született Balázs András kanonok, pápai prelátus, a teológia doktora, jogtörténész.

Középiskoláit Csíksomylón, a teológiát a Pazmaneumban végezte, 1892-ben pappá szentelték. Brassóban volt tanár, majd Kolozsvárt az Erdélyi Római Katolikus Státus és egyben a Báthory-Apor szeminárium igazgatója. 1903-tól tordai főesperes-plébános, 1917-től gyulafehérvári kanonok, 1920-37 között a Katolikus Státus előadója, anyagi és iskolai ügyeinek vezetője. 1930 – tól pápai prelátus. Az erdélyi kisebbségi iskolák megtartásáért küzdött, 1925-ben a kisebbségi iskolák ügyét képviselte Genfben a Népszövetség előtt. 1927 tavaszán a konkordátum-tárgyalásokon ő tolmácsolta a katolikus magyarság kívánságait.

Gyárfás Elemérrel, a Státus világi elnökével együtt Rómában tárgyaltak a Státus fönntartásáról, ennek eredménye lett 1932 -ben az Accord néven ismert római egyezmény, mely biztosította a Státus további működését. Az Erdélyi Katolikus Akadémia egyik vezetője volt. Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című kötet egyik társszerzője (Dicsőszentmárton, 1925), jelentős munkája: Adatok az erdélyi kisebbségek iskolavédelmi küzdelmeihez 1919-1929. (Kolozsvár, 1929).

Irodalom: András Ignác: A szülőföld minden előtt. Emlékezés dr. Balázs András kanonok úrra. In: A kőkerten túl. Kászonimpér, a kászoni nagyközség rendhagyó útikönyve. Kolozsvár, Verbum, 2009.
(Székesfehérváron halt meg, 1956. január 25-én). 



◄ Vissza
 
NYITVATARTÁS

 HÉTFŐ - PÉNTEK: 

  8 - 18

SZOMBAT - VASÁRNAP:

 zárva

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

NOV
26

15 éve

2003. november 26. meghalt Miklós József  nyelvtanár, tolmács. Csíkszereda ismert személyisége, a Márton Áron Gimnázium és a Sapientia - EMTE tanára volt.

Tovább ►

NOV
20

125 éve

1893. november 20. Nagytusnádon született Ábrahám Ambrus biológus, az állatbonctan és élettan nemzetközileg elismert kutatója, ideghisztológus, Kossuth-díjas akadémikus. 

Tovább ►

NOV
04

105 éve

1913. november 4. Csíkszeredában született Venczel József társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró. 

Tovább ►

<< < 2018 NOVEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost