1897. szeptember 20. Farkalakán született Tamási Áron elbeszélő, regény- és drámaíró, publicista. A XX. századi magyar próza egyik legeredetibb elbeszélője, a székelység nagy írója.
Első novelláját, a Szász Tamás, a pogányt a Keleti Újság 1922-ben meghirdetett novellapályázatára írta, s meg is nyerte a pályázatot. Tamási annak a fiatal írói csoportosulásnak tagjaként indult, amelyik a Tizenegyek antológiájával, 1923-ban lépett színre a kisebbségi sorba került erdélyi magyar irodalomban.
1923-1926 között Észak-Amerikában bankhivatalnokként dolgozott. Amerikából rendszeresen küldte haza írásait. 1925 tavaszán jelent meg Lélekindulás címmel elbeszéléskötete.
Hazatérése után sorra jelentek meg elbeszéléskötetei és regényei. Néhány év alatt nemzedékének egyik legismertebb és legelismertebb alkotójává válik.
A székely írók csoportjában ő is ott van Benedek Elek „fiai" között, együtt járták be Erdélyt, s tartottak irodalmi esteket.
Tamási 1926-tól, indulástól a Helikon íróközösségének tagja, rendszeres résztvevője a marosvécsi írótalálkozóknak, 1928-tól állandó munkatársa az Erdélyi Helikonnak. Politikai felfogása a népi írókéhoz állt közel.A Vásárhelyi Találkozó (1937) szervezésében és írásos dokumentumainak elkészítésében meghatározó részt vállalt.
1933–34-ben jelent meg Ábel című regény-trilógiája, máig legnépszerűbb regénye, a Tamási-életmű egyik csúcsa.
Tamási drámaírói pályája is az 1930-as években bontakozott ki. 1932-ben írta „székely népi játékát", az Énekes madár című színművet, melyet a kolozsvári bemutató után a budapesti Nemzeti Színház is műsorára tűzött. A Tündöklő Jeromos (1936) az író emberi tartásának, humorának, költői bravúrjának is példája. A háború előtt még két színműve került színpadra: a Vitéz lélek (1941) és a Csalóka szivárvány (1942).
A föld és az ég, az ember és a természet misztikus egységéről tervezett regénytrilógiából a Jégtörő Mátyás (1935) és a Ragyog egy csillag (1939) jelent meg. Tamási Áron ekkor már nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalom elismert és népszerű alkotója. 1939-ben adta ki Szülőföldem című művét, mely az Amerikából a falujába hazautazó író vallomása.
Az 1942-ben megjelenő Összes novellái számára sajtó alá rendezte két évtized novellatermését, 1943-ban megjelent publicisztikai kötete, a Virrasztás közéleti pályájának áttekintésére kínált alkalmat.
1944-ig többnyire Kolozsváron élt, 1944 őszén második feleségével (Salgó Magdolna) Budapestre költözött, s haláláig itt élt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1934-től), 1945–1947 között az országgyűlés tiszteletbeli képviselője volt.
A Bölcső és bagoly (1953) című önéletrajzi regény, az író egyik legszebb műve, a farkaslaki gyermekéveket meséli el.
1954-ben Kossuth-díjjal kitüntették ki, megjelentek válogatott elbeszélései. Ismét politikai szerepet vállalt 1956 őszén, az írószövetség társelnöke lett.
1956 után is írt még regényt (Szirom és Boly, 1960), drámát, elbeszéléseket. Utolsó műve, a befejezetlen Vadrózsa ága. Az önéletrajzi mű az Amerikából való hazatérés utáni éveket, az akkori erdélyi irodalmi életet örökíti meg.
Halála után kiadták életműsorozatát. Szülőföldem című lírai vallomásának újabb kiadására csak 1990-ben kerülhetett sor.
Szülőfaluja, Farkaslaka irodalmi zarándokhellyé vált, végakarata szerint hamvai itt nyugszanak, síremlékét Szervátius Jenő és Tibor faragta, szülőházában múzeumot rendeztek be. (Budapesten halt meg1966. május 26-án.)
Fotóalbum
