Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

140 éve

2020 AUG
04

1880. augusztus 4. Bencéden született Gyallay Pap Domokos író, szerkesztő. 

1880. augusztus 4. Bencéden született Gyallay Pap Domokos író, szerkesztő. Családi neve Pap Domokos. A gimnáziumot Székelykeresztúron, majd Kolozsváron végezte, a kolozsvári egyetemen szerzett történelem-latin szakos diplomát. Középiskolai tanári pályáját Tordán kezdte. 1906-1908 között az Aranyosvidék című lap felelős szerkesztője volt. Novelláit, karcolatait , verseit több lap is közölte. Részt vett az első világháborúban, 1918-tól 1927-ig a Kolozsvári Unitárius Kollégium történelemtanára volt. Az 1920-as évek elejétől a legtöbb irodalmi folyóirat közölte novelláit. 1922-ben újraindította az Unitárius Közlönyt, és szerkesztője volt 1928-ig. Az Unitárius Irodalmi Társaság alapító tagja volt. 1921 őszén elindította a Magyar Nép című hetilapot, amelynek főszerkesztője volt 1943-ig. 1927-től a Minerva Rt. Kiadónál kapott állást. 1924-1934 között a Pásztortűz állandó munkatársa volt, közben főmunkatársként és szerkesztőként is jegyezte a lapot. Legtöbb novellája, egyfelvonásosa a Pásztortűzben jelent meg. 1941-től nyugalombavonulásáig (1944) Budapesten volt szerkesztő és tanár. Novelláinak egy része a székely nép életéből ihletődik, ideális faluképet állít az olvasók elé. Első regénye, a Kolozsvári aranynapok folytatásokban jelent meg 1910-ben az Erdélyi Lapokban. Vaskenyéren című történelmi regénye, amely a torockói bányászok 18. századi mozgalmáról szól, négy kiadást is megért (Kolozsvár 1926, 1927, Kassa 1928, Budapest 1934). Későbbi regényei már nem arattak sikert. Az első világháború élményeiből merítődtek háborús novellái, többnyire egyfelvonásos színműveit anekdotaszerű ötletekre építette. Számos novellát, történelmi regényt, történeti tanulmányt rendezett kiadás alá, gyűjteményes kiadásokban szerepelnek írásai. 1932-ben Baumgarten-díjjal tűnteték ki. (Budapesten halt meg 1970. április 11-én).



◄ Vissza
 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost