Keres
2018. szeptember  21., péntek, Máté
Magyar
 
   2018 December   
   2018 November   
   2018 Október   
   2018 Szeptember   
   2018 Augusztus   
   2018 Július   
   2018 Június   
   2018 Május   
   2018 Április   
   2018 Március   
   2018 Február   
   2018 Január   
DEC
26

110 éve

1908. december 26. Kászonjakabfalván született Pataki József történész, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora, a MTA tagja. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Piarista Gimnáziumban végezte. Az I. Ferdinánd Egyetemen egyetemes- és román történelem, valamint román nyelv szakos diplomát szerzett 1930-ban. Tanári pályáját volt gimnáziumában kezdte, majd Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Tanítóképzőben és Gimnáziumban tanított. 1941-44 között a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt, ezalatt az időszak alatt szerkesztette az iskolai értesítőt is. 1955-től a kolozsvári Tanártovábbképző Intézet tanára, 1956-tól Bolyai Tudományegyetem történelem karának volt a professzora. Az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen a középkori egyetemes történet magyar előadója volt nyugalomba vonulásáig. Nyomtatásban is megjelent doktori disszertációját Anjou királyaink és a két román vajdaság címmel a Ferencz József Tudományegyetemen védte meg 1944-ben. Munkái: A csíki vashámor a XVII. század második felében (Csíkszereda, 1971), Székely oklevéltár. I-II. (Demény Lajossal, 1983, 1985), Kolozsvári emlékírók 1603-1720. (1990, Fehér Könyvek), Kászonszéki krónika. 1650-1750. (Imreh Istvánnal. Bp.-Buk. 1992), Székely oklevéltár III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával, 1994). Tiszteletére a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban emléktáblát helyeztek el. (Kolozsváron halt meg, 1993. szeptember 17-én).

DEC
20

85 éve

1933. december 20. Csíkrákoson született Kosz Szilveszter, id. táncmester, koreográfus.1957-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Népiegyüttes tagja volt. 1959 -1970 között a csíkszeredai Rajoni kultúrház táncmestereként tevékenykedett. 1958-ban megalakította az első néptánccsoportot, a Hargita együttes alapját képző Rajoni Kultúrház együttesét. Ez az együttes számos országos díjat nyert. Gyűjtötte a felcsíki, alcsíki menasági, kászoni és gyímesi néptáncokat és népdalokat, számos néptánccsoportot tanított, vállalatoknál, üzemeknél, kisipari szövetkezetnél. 1970 –1973 között a Megyei Szaktanács kulturális szakirányítója volt, itt is saját tánccsoportot alakított és a falvak, községek tánccsoportjait segítette, irányította. 1973 – 1977 között ifjúsági kulturális szakirányító volt a KISZ-nél. 1977-től 1985-ig a Pionírház táncmestere volt, itt megalakította a gyermektánccsoportot, ez a csoport is számos országos díjat nyert. Emlékére alapították a Kosz Szilveszter gyermeknéptánccsoportot. (Csíkszeredában halt meg, 1996. október 30-án).

DEC
04

135 éve

1883. december 4. Betfalván született Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő. A középiskola alsó osztályait Székelykeresztúron, a felsőbb osztályokat a nagyszebeni Állami Gimnáziumban végezte. 1902-ben érettségizett, 1907-ben nyert jog -és államtudományi diplomát. 1907-től Székelyudvarhelyen élt, vármegyei tisztviselőként dolgozott 1920-ig. 1919 januárjában átvette az egy évvel azelőtt indult Székely közélet című lap szerkesztését, amelynek élén állt egészen a lap megszűnéséig, 1944 szeptemberéig. 1921-ben elnyerte a Zord Idő pályázatának első díját, ugyanebben az évben jelent meg első verseskötete Erdély hegyei közt címmel. Második kötete, az Éjszakai szél (1923) Székelyudvarhelyen jelent meg. 1924-től rendszeresen közölt erdélyi irodalmi lapokban, a Kuncz és Áprily szerkesztette Ellenzékben. Költészetét alapvetően kifejező élményeit szólaltatják meg a Magányos fenyő, a Kisvárosi sáros utcákon című versei; a Lófürösztés a sors keserű dacos megidézését a megtartó helytállás bizakodásával oldja fel. A világháború árnyékában megjelent Hol vagy, ember? (Kolozsvár, 1940) című kötete verseiben az emberi értékek védelme, az embertelenség elleni tiltakozása is megszólal. A második világháború után Bukarestben jelentek meg kötetei: Régebbi és újabb versek (1955), Versek (1963). Halála után jelentek meg válogatott versei Tavaszi eső zenéje (Kolozsvár, 1980) címmel. Jelentős műfordítói munkája során német költők műveit tolmácsolta magyarul. 1929-ben Kemény János-nagydíjat kapott, 1941-ben Baumgarten- díjat, 1955-ben Állami Díjjal tüntették ki. Székelyudvarhelyen a költő egykori házában rendezték be a Tompa László emlékszobát. Hagyatékát, kiterjedt levelezését és számos kiadatlan kéziratát a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum őrzi. 1992-ben helyezték el a költő házán Bodó Levente szobrász plakettjét. Székelyudvarhelyen utca és iskola viseli a nevét, az iskola udvarán 2006-ban avatták fel a költő bronz mellszobrát, Zavaczki Walter Levente alkotását. (Székelyudvarhelyen halt meg 1964. május 13-án).

Lásd: Hargita megyei személyiségek adatbázisa

 
NYITVATARTÁS

 HÉTFŐ - PÉNTEK: 

  8 - 18

SZOMBAT - VASÁRNAP:

 zárva

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

SZEPT
30

15 éve

2003. szeptember 30. Tatabányán meghalt Salló István szobrász, író. 

Tovább ►

SZEPT
17

25 éve

1993. szeptember 17. Kolozsváron meghalt Pataki József történész, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora, a MTA tagja. 

Tovább ►

SZEPT
10

25 éve

1993. szeptember 10. Csíkszeredában meghalt Vákár Lajos, id. jégkorongozó, edző. 

Tovább ►

SZEPT
09

340 éve

 1678. szeptember 9. Csíksomlyón meghalt Görög István, taploczai. Ferences pap, iskolaépítő, bákói püspöki helytartó,

Tovább ►

<< < 2018 SZEPTEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost