Keres
2024. április  18., csütörtök, Andrea
Magyar
 

Videótár

Sokszínű Székelyföld! Tehetséges fiatalok

A Kájoni János Megyei Könyvtár a térség egyik fontos kulturális intézményeként folyamatosan figyel arra is, hogy a könyvtári tevékenységek, programok révén a térségben élő fiatalok számára teret és lehetőséget biztosítson, hogy alkossanak, megmutathassák tehetségüket, kreatívitásukat, akár művészeti, irodalmi, tudományos vagy más területen.
A XI. Székelyföld Napokra készült kisfilmban Hargita megyében élő, itthon tanuló fiatalokat mutatunk be, akik kitűnnek tehetségükkel, és itthon, a Székelyföldön igyekeznek megtalálni helyüket.
Három fiatal szólal meg a kisfilmben, a megye három térségéből: a csíkszeredai Endes-Ábrahám Ákos, aki nagyon szépen mond verset, a gyergyószentmiklósi Antal Csenge, aki népdalversenyek nyertese, a székelyudvarhelyi Bencze Mátyás, aki főként reál tantárgyakból jeleskedik, de német tantárgyolimpián is nyert első helyezést.
A kisfilmet a Hargita Stúdió készítette.

Nemzetközi felolvasómaraton

A 12.Nemzetközi felolvasómaraton megnyitóján, a Kájoni János Megyei Könyvtárban készült videó. Hargita Stúdió 2020. február 18.

A Magyar Kultúra Napja: A hallgatag vándor - Kőrösi Csoma Sándor az újabb kutatások tükrében

Hargita Megye Tanácsának Hon a hazában című rendezvénysorozata részeként, a Kájoni János Megyei Könyvtárban összegyűlt népes érdeklődő közönség előtt Kőrösi Csoma Sándor, a hallgatag vándor rendkívüli életútját, munkásságát idéztük fel a Magyar Kultúra Napja alkalmából, 2020.január 22-én. A Hargita Kiadóhivatal Székely Könyvtár sorozatának 76. kötete az újabb kutatásoknak tükrében mutatja be Kőrösi Csoma Sándor életútját és munkásságát. A tanulmánykötet szerkesztője Molnár Vilmos Márai- és József Attila-díjas író mutatta be a kötetet, meghívott vendége, Szász Tibor András, a kötetben szereplő Csoma-tanulmányáról beszélt a bemutatón. Az eseményről a Hargita Stúdió készített videofelvételt.

Gyöngyitisz: Karácsonyi gyöngyvarázs 2019 - egyedi gyöngyékszerek kiállítása a könyvtárban

A Kájoni János Megyei Könyvtárban 2019. december 17-én nyílt meg a Gyöngyitisz gyöngyfűző klub tagjaibak kiállítása a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A klubtagok legújabb alkotásait, kézzel készített, egyedi gyöngyékszereket láthattak az érdeklődők a könyvtár előterében. A Gyöngyitisz klub vezetőjével és tagaival beszélgetett a könyvtárban a Hargita Stúdió riportere.

A Hargita Stúdió kisfilmjét feltöltötte Kájoni János Megyei Könyvtár, 2020. január 22.

KARÁCSONYI GYÖNGYVARÁZS 2019 - egyedi gyöngyékszerek kiállítása a könyvtárban

A Gyöngyitisz gyöngyfűző klub tagjai idén is megszervezték hagyományos decemberi kiállításukat Karácsonyi Gyöngyvarázs címmel. A Kájoni János Megyei Könyvtár előterében 2019. december 17-én megnyílt kiállításon a klubtagok legújabb alkotásait, kézzel készített egyedi alkotásokat, modern gyöngyékszereket láthatnak az érdeklődők 2020. január 16-ig. A rendezvény támogatója Hargita Megye Tanácsa.

A videofelvételt a Hargita Stúdió készítette 2019. december17-én. Feltöltötte: Kájoni János Megyei Könyvtár.

VERSEK KÖZÖTT - irodalmi évzáró a Kájoni János Megyei Könyvtárban

Versek között címmel irodalmi találkozóval zárta a 2019-es év rendezvényeinek sorát a Kájoni János Megyei Könyvtár. A rendezvényt a budapesti Szépírók Társasága valamint Hargita Megye Tanácsa támogatta. December 17-én délután a könyvtár előadótermébe népes közönség gyűlt össze az irodalmi estre, amelynek három kortárs költő volt a vendége: a magyarországi Jász Attila mellett Kovács András Ferenc és Markó Béla. Murányi Sándor Olivér író beszélgetett a költőkkel.

A videofelvételt a Hargita Stúdió készítette, feltöltötte a Kájoni János Megyei Könyvtár, 2019. december 23.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost