Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

Videótár

Virtuális séták Hargita megye településein

2019-ben indította el a Kájoni János Megyei Könyvtár a Virtuális séták Hargita megye településein című projektjét, Hargita Megye Tanácsának anyagi támogatával. A megyei könyvtár által koordonált projekt célja az interaktív tudás- és kultúraközvetítés, a megye településeinek bevonása a helyi értékek megőrzésébe és széles körű megismertetésébe. A X. Székelyföld Napok programsorozatának részeként mutatták be az első évben elért eredményeket, a programba bekapcsolódó 10 településen, Hargita megye három régiójában.
A programban résztvevő könyvtárakban meghívott előadók, szakemberek tartottak előadásokat, saját településeik értékeit, hagyományait mutatták be. András Ignác kászoni helytörténész és néprajzi író tartott vetítéssel kísért előadást a Kájoni János Megyei Könyvtárban, Őrzők a keleti gyepűn címmel.

A videofelvételt a Hargita Stúdió készítette. 2019. október 17-én a Kájoni János Megyei Könyvtárban.

Feltöltötte. Kájoni János Megyei Könyvtár

Kőrösi Csoma Sándor, a Himalája magyar remetéje - Dr. Kubassek János előadása

Kőrösi Csoma Sándorról, a Himalája magyar remetéjéről, az őshazakutatóról és világhírű orientalistáról tartott előadást a Kájoni János Megyei Könyvtárban 2019. szeptember 11-én Kubassek János világjáró geográfus és tudománytörténész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. Az előadó egyik kiemelkedő műve „A Himalája magyar remetéje", amelyben Kőrösi Csoma Sándor pályafutását követi nyomon a háromszéki Csomakőröstől az indiai Dardzsilingig. A videolfelvételt a Hargita Stúdió készítette.

Közzétette: Kájoni János Megyei Könyvtár

Korai nyomtatványok művészete - Róth András Lajos előadása

A Joannes Kájoni 390 emlékév és A könyv éve rendezvényeinek sorában a Kájoni János Megyei Könyvtárban Róth András Lajos történész-könyvtáros a korai nyomtatványok művészetéről tartott előadást május 23-án. Vetítéssel kísért előadásában betekintést nyújtott a könyvnyomtatás első századainak könyvművészeti, nyomdatechnikai és könyvgrafikai sajátosságaiba. A Role zenekar által megszólaltatott dallamok foglalták keretbe az előadást, Nagy Tivadar, Nagy Edina, és Sántha Zsuzsanna előadásában hangzottak el a Kájoni János által a 17. században gyűjtött és lejegyzett dallamok. Köszönjük az élményt az előadóknak!

A videofelvételt a Hargita Stúció készítette.2019. május 23-án a Kájoni János Megyei Könyvtárban.

KÖNYVTÁRI NAPOK 2019

Idén április 24-26. között szervezte meg a Kájoni János Megyei Könyvtár hagyományos rendezvénysorozatát, a Könyvtári Napokat. A három nap alatt minden korosztály számára igyekeztünk tartalmas programot, kikapcsolódási lehetőséget nyújtani.

A Székely TV riportja 2019.április 24-én készült a Könyvtári Napok programkínálatáról.

A videót feltöltötte: Kájoni János Megyei Könyvtár, 2019. május 2.

Miss Screwy csavaros árvái - Miklós Réka ifjúsági kalandregényének bemutatója

Miklós Réka író új kötettel jelentkezett. A Bleeding Bride néven ismert szerző ezúttal Valeria Screwy néven szignózva, gyerekeknek, kamaszoknak szóló kalandregényt írt. Miss Screwy csavaros árvái címmel jelent meg a kötet, a Főnix könyvműhely gondozásában. A kamaszoknak szóló kalandregény számos határt feszeget, az író szándéka szerint nem csak a fiatal korsztályt szeretné elgondolkodtatni. A Kájoni János Megyei Könyvtárban 2019. január 31-én délután tartott közönségtalálkozón a szerzővel Bartalis Boróka irodalomtanár beszélgetett.

A videofelvételt a Hargita Stúdió készítette. Feltöltötte: Kájoni János Megyei Könyvtár. 2019. február 8.

Székelyek - Történelemről és hagyományról - könyvbemutató a Magyar kultúra napján

Száraz Miklós György, József Attila-díjas íróval találkozhatott csíkszeredai olvasóközönsége a Magyar Kultúra Napján, 2019. január 22-én a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. Székelyek – Történelemről és hagyományról című, a Scolar kiadó gondozásában megjelent művelődéstörténeti könyvéről beszélgetett a szerzővel Lövétei Lázár László költő, esszéíró, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője.

Száraz Miklós György íróval Pál Bíborka készített interjút a rendezvény alkalmával. A felvételt a Hargita Stúdió készítette 2019. január 22-én.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost