Keres
2024. április  16., kedd, Csongor
Magyar
 
HÍREK, FELHÍVÁSOK

FEB
13

Örmény élő örökség - az erdélyi örményekről szóló kötet és folyóirat bemutatója

Az erdélyi magyarörmények közösségeiről szóló kiadványokat mutattak be a Kájoni János Megyei Könyvtárban, pénteken 2017. február 10-én. Mindkét kiadvány azzal a céllal született, hogy bemutassa, az erdélyi magyarörmények ma is élő közösséget alkotnak - hangsúlyozta a találkozón dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke. 

A szépvízi örmények című kötetről Sarány István újságíró beszélgetett a három jelen levő szerzővel: Puskás Attilával, Bogos Máriával valamint Gál Hunorral. A Magyarörmény Élő Örökség című, Erdélyi hírlap alcímű folyóirat első számát Nagy Gyöngyvér ismertette. A találkozón Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről jelen volt Kőrösi Viktor Dávid konzul. Bővebben:  

Tovább ►

JAN
24

Domokos Pál Péterre emlékeztünk a magyar kultúra napján

A magyar kultúra napja tiszteletére szervezett csíkszeredai rendezvények sorában Domokos Pál Péterre emlékeztünk a Kájoni János Megyei Könyvtárban 2017. január 23-án. A könyvtár előadóterme ezúttal is szűknek bizonyult, olyan sokan érkeztek az eseményre. Halász Péter néprajzkutató előadásával, könyv- és fotókiállítással, valamint dokumentumfilm bemutatásával idéztük fel Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostolának is nevezett néprajzkutató és Széchenyi-díjas zenetörténész életművét, halálának 25 éves évfordulóján. Bővebben: 

Tovább ►

JAN
24

SZABÓ MAGDA FELOLVASÓMARATON - FELHÍVÁS KÖZÖS OLVASÁSRA

IX. nemzetközi felolvasó maraton, 2017. február 21., kedd

Idén kilencedik éve indult útjára a maratoni felolvasás, amelyre azóta minden év februárjában sor került. A nemzetközi méretűvé nőtt felolvasó maraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Évről évre magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítja a figyelmet országhatárainkon innen és túl a közös felolvasás révén. Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron művei után 2017-ben Szabó Magda írásait szólaltatjuk meg. A felolvasás fő helyszínén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében február 21-én reggel 10 órától 18 óráig várjuk a felolvasókat, de bárhol a világon lehet csatlakozni a felolvasáshoz, bármikor a nap folyamán, akár otthon egyedül, vagy családi programként is. Bővebben alább: 


Tovább ►

JAN
19

Nem csak a húszéveseké a net! - 2017-ben is elindult az ingyenes számítógépes oktatás nyugdíjasok számára

2017 januárjában ismét ingyenes képzést indítottunk nyugdíjasok számára a Kájoni János Megyei Könyvtárban, alapfokú számítógépkezelői és internethasználati ismereteket sajátíthatnak el a képzésre jelentkező idősek.

Az ingyenes számítógépes oktatásra január 17-étől kezdődően egy hónapon át a könyvtár első emeletén, a felnőtt kölcsönző részlegen kerül sor. Hetente két alkalommal, minden kedden és csütörtökön délelőtt André Katalin és Vitos Zsófia könyvtárosok irányításával sajátíthatják el és gyakorolhatják a résztvevők a számítógép és az internet használatához szükséges alapvető ismereteket.

Tovább ►

JAN
19

HON A HAZÁBAN - a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett programsorozat

Hon a hazában címmel a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2017. január 16-45 között kulturális programsorozatot szervez Hargita Megye Tanácsa alintézményeivel karöltve és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.

Tovább ►

JAN
19

OLVASÓINK FIGYELMÉBE

2017. január 23-án és 24-én a könyvtár olvasószolgálata szünetel. Megértésüket köszönjük.

Január 23-án, hétfőn 17 órai kazdettel: A MAGYAR KULTÚRA NAPJA, a meghirdetett program szerint. 

Tovább ►

JAN
18

Az olvasókör januári találkozója: Naplók világa

Az olvasókör 2017. január 16-i találkozóján szép számú érdeklődő jelent meg, olyanok is, akik több hónapja nem tudtak eljönni, ugyanakkor újak is csatlakoztak a csapathoz. A találkozó az eltervezett időben és ütemben zajlott.

Cseke Gábor ismertette kezdetben az idei rendezvények dátumát és gyakoriságát; az idei nagy téma az előzetes megbeszélés szerint az irodalmi naplók világa. Bővebben: 

Tovább ►

JAN
16

A Román Kultúra Napja

A Román Kultúra Napja megünneplése a Kájoni János Megyei Könyvtárban szerencsésen egyesítette a témával kapcsolatos megnyilvánulási és téjékozódási igényeket.

Tovább ►

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost