Keres
2020. február  28., péntek, Elemér
Magyar
 

ISKOLA MÁSKÉNT – élményközpontú könyvtári programok - több mint 1100 résztvevő

2014 ÁPR
11

2014. április 7 -11 között ismét rendhagyó módon zajlott az oktatás az ország összes iskolájában. Az Iskola másként program keretében öt napon át könyvtárunk is változatos programokkal, foglalkozásokkal, előadásokkal várta az óvodákból és iskolákból érkező csoportokat.  Kora reggeltől délutánig zsibongott a könyvtár, naponta több csoport érkezett, hogy részt vegyenek különböző foglalkozásokon. Programjainkat úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály, a legkisebbektől a líceumi osztályokig megtalálja a korának és érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot.

A gyermekkönyvtárban játékos módon, az információszerzés és tájékozódás könyvtári lehetőségeivel ismerkedhettek a kicsik, az óvodai és elemi iskolai csoportok. A nagyobbak, a gimnazisták és líceumi osztályok számára igyekeztünk olyan programokat, előadásokat szervezni, amelyek az iskolai tananyag mellett új, ismereteket is nyújthattak a diákoknak. 

A csoportos tevékenységek egyrészt játékos módon nyújtottak lehetőséget az információszerzésre és tájékozódásra, másrészt ezek célja a gyerekek érdeklődésének felkeltése volt a könyvek világa, az olvasás iránt. Olyan szakembereket, előadókat is meghívtunk a könyvtárba erre a hétre, akik különböző területekről tartottak  érdekes és tartalmas előadásokat a diákoknak.

Könyvtárunk Fakalinka nevű bábtársulata, a lelkes könyvtárosokból szerveződött kis csapat ezen a héten öt alkalommal mutatta be A bátor kiskacsák című bábjátékot, nagy sikert aratva a kicsik körében. Több mint  410 óvodás és kisiskolás tekintette meg a hét folyamán az előadást. Városunkból a Csipike és Micimackó napköziotthonokból érkezett több csoport, a környékbeli településekről Kászonaltíz, Szépvíz, Madaras, Madéfalva és Karcfalva iskoláiból érkeztek csoportok a bábelőadásokra.

 Április 7-én a Mesés borvízeink nyomában Székelyföldön című helyismereti témájú foglalkozáson III- IV. osztályosok vettek részt hétfőn. Rövid interaktív bemutató révén térségünk egyik legértékesebb kincsét, borvízeinket, gyógyfürdőinket ismerhették meg a résztvevő gyerekek, a József Attila Általános Iskola 75 kisdiákja.

Ugyancsak hétfőn délelőtt Április 1, a madarak világnapja címmel a nálunk élő madarak életével, szokásaival ismerkedhetett 110 kisiskolás Szabó Szilárd környezetvédelmi szakember vetítéssel kísért interaktív előadásán.

László Judit zenetanár, a székelyudvarhelyi Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa vetítéssel, zenehallgatással kísérve tartott rendkívül érdekes előadást, mintegy 60 középiskolás diák számára, A zene mindenkié: Férfi és nő Bartók Kékszakállú herceg című operájában címmel.

A gyermekkönyvtárban Török Edit vezetésével két alkalommal zajlott a Mesetarisznya – Traista basmelor című foglalkozás  kisiskolások számára, magyar és román nyelven is . 2014. április 8-án a Liviu Rebreanu Általános Iskola csoportja vett részt a foglalkozáson, április 10-én a Nagy Imre Általános Iskolából érkeztek harmadikosok a foglalkozásra. 

Kedden, április 8-án Bedő Melinda vezetésével a Liviu Rebreanu Általános Iskola  III-IV. osztályos kisiskolásai, 62 kisdiák játékos, interaktív módon ismerkedett megyénk látnivalóival a "Vacanţă în judeţul Harghita" – Vakáció Hargita megyében című könyvtári helyismereti témájú foglalkozáson. 

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai a könyvkötészet technikáiba tekintettek be a könyvtári látogatás során. Szabó Szilárd környezetvédelmi szakember szerdán, április 9-én A modern technika az állatvédelem szolgálatában címmel tartott interaktív előadást és foglalkozást 40 V-VIII. osztályos diáknak. A résztvevő gyerekek számára igazi élmény volt, hogy nem csupán láthatták, hanem kézbe is foghatták azokat a modern technikai eszközöket, amelyek ma az állatvédelmet segítik.

Csomós Róbert informatikus-tanár harmadik, illetve nyolcadik osztályosoknak tartott előadásai, foglalkozásai is élményszerűek voltak. Összesen 44 diák vett részt a Robogóbék címmel tartott foglalkozásokon április 9-én és 10-én, szerdán és csütötrtökön. A nagyobbaknak elmagyarázta és be is mutatta helyben a nyomkövető, saját memóriával rendelkező robot működési elvét. A diákok kezükbe vehették, közelről tanulmányozhatták ezek működését.

Székedi Ferenc közíró, médiaszakértő a kortárs média világába nyújtott betekintést a diákoknak. A média világa című előadásán a Nagy István Művészeti Líceum X-XI. osztályaiból 42 diák vett részt. A vetítéssel kísért előadás és beszélgetés révén a mai média jellemzői mellett médiatörténéti ismeretekkel gazdagodhattak a diákok,  az előadás fogódzókat nyújtott számukra a mai média bonyolult világában való eligazodáshoz, a tudatos médiahasználathoz.

"Învăţătură la tot pasul" - Tanulás lépten-nyomon  címmmel román nyelvű könyvtárhasználati foglalkozásokra került sor pénteken, április 11-én. A Liviu Rebreanu Általános Iskolából érkeztek kisiskolás csoportok, 64 tanuló vett részt a Bedő Melinda irányításával zajló két foglalkozáson, ahol játékos módon sajátíthattak el könyvtárhasználati, információkeresési technikákat.

Az Iskola másként hete alatt a csíkszeredai iskolákból és óvodákból, napközikből érkező csoportok mellett idén Kászonaltíz, Csíkszépvíz, Csíkszentmáron, Nagytusnád, Csíkmadaras, Madéfalva, Csíkrákos és Csíkkarcfalva iskoláiból is érkeztek csoportok, osztályok foglalkozásainkra.  Sőt egy sepsiszentgyörgyi általános iskola öt-nyolc osztályos diákcsoportja is ellátogatott hozzánk és részt is vettek egyik programunkon.

Az Iskola másként hetén szervezett könyvtári programjainkról a Morfondir.ro oldalon is olvaható beszámoló.

Az egyes programokról, foglalkozásokról fotógalériák itt: Gyermekkönyvtári foglalkozások

 
NYITVATARTÁS

 HÉTFŐ - PÉNTEK:  

8 - 18

 SZOMBAT - VASÁRNAP:

 zárva

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

FEB
26

100 éve

1920. február 26. Somogyszentpálon született Kovács Dénes néprajzi író, festő, grafikus, muzeológus. Álneve Csíki Dániel. 

Tovább ►

FEB
23

125 éve

1895. február 23. Székelyudvarhelyen született Csanády György költő, hangjátékíró, rádiórendező.

Tovább ►

FEB
11

135 éve

1885. február 11. Bereckben született Jénáki Ferenc bölcsészdoktor, főgimnáziumi tanár és igazgató, pápai kamarás.

Tovább ►

FEB
10

40 éve

1980. február 10. Budapesten meghalt Soó Rezső, dr. biológus, botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, kétszeres Kossuth-díjas tudós. 

Tovább ►

FEB
01

165 éve

1855. február 1. Homoródszentmártonban született Kelemenné Zathureczky Berta író, zeneszerző.

Tovább ►

<< < 2020 FEBRUÁR > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost