Keres
2024. április  20., szombat, Tivadar
Magyar
 

KÖNYVTÁRI NAPOK – A KÁJONI JÁNOS MEGYEI KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYSOROZATA 2014. ÁPRILIS 22- 30.

2014 ÁPR
15

A Könyvtári Napok rendezvénysorozatát idén április 22 - 30. között szervezi meg a Kájoni János Megyei Könyvtár.

A könyv és a szerzői jogok világnapja, április 23-a táján kerül sor évente a hagyományos rendezvénysorozatra, amelynek fő támogatója és partnere Hargita Megye Tanácsa. Idén is egy héten át minden nap különböző igényekre figyelő, változatos és gazdag programkínálattal várjuk az érdeklődő közönséget.

Hagyományosan a MEGBOCSÁTÁS HETE is ez az időszak, április 22-30. között a könytár elengedi a késedelmi díjat a 2013. január 1-e után kikölcsönzött dokumentumok visszaszolgáltatásával megkésett olvasóknak.

Természetesen a könyv-, illetve az olvasás áll tematikus rendezvényeink középpontjában, de regionális kulturális örökségünk, hagyományaink megismertetésére, és a tudományos ismeretterjesztésre is odafigyelünk. A minőségi kultúrafogyasztás ösztönzése mellett célunk a könyvtár nyitott kulturális terébe bevonzani a különböző érdeklődésű és életkorú csoportokat.

A változatos tematikájú rendezvények sorát a Könyv Napja tiszteletére a könyvgrafika és portrémetszés technikáiba betekintést nyújtó kiállítás nyitja meg, amely érdekes időutazásra hívja a látogatót. Könyv- és folyóirat bemutatók, dokumentumfilm-vetítés is szerepel programjaink sorában, várjuk a felnőtteket,  és a gyerekközönséget is író-olvasó találkozókra, tudományos-ismeretterjesztő előadásokra. Az alkotni, ügyeskedni szeretők kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, a Tiritarka Egyesülettel közösen könyvjelzőt készíthetnek, quilling-és szalvétatechnikával. A legkisebbek ismét megtekinthetik a Fakalinka bábtársulat előadását. 

A kézműves foglalkozásokra és a gyerekek számára meghirdetett programokra a nagyobb csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadjuk, a következő telefonszámon: Török Edit: 0753-073489.

PROGRAMOK

Április 22., kedd
17 óra Portrék – Metszők – Metszetek – a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának kiállítása – megnyitó a Könyv Napja alkalmából.

18 óra A média világa Székedi Ferenc előadás-sorozata fiataloknak a kortárs médiáról.

Április 23., szerda
11 óra A bátor kiskacsák – a könyvtár Fakalinka bábtársulatának előadása.

18 óra Hagyomány. Örökség. Történelem – közönségtalálkozó:
Hermann Gusztáv Mihály: Források fénye – tények árnyéka. Rendhagyó leckék a székely történelemről című könyvének bemutatója. Sarány István, a kötet szerkesztője beszélget a szerzővel.
19 óra Ha nem használ, nem is árt ...Szabó Károly és Pakot Mónika díjnyertes dokumentumfilmjének vetítése. Beszélgetés a film készítőivel.

Április 24. , csütörtök

11- 14 óra Készítsünk könyvjelzőt a Tiritarka Egyesülettel – kézműves foglalkozás mindenkinek: szalvétatechnika és quilling (papírcsíktechnika).

18 óra Óriásmozaik – a Székelyföld kulturális folyóirat februári, márciusi és áprilisi számainak bemutatója. Meghívottak: Cseke Gábor író, közíró és Zsigmond Márton képzőművész. Téma: a Székelyföld folyóiratban megjelent Óriásmozaik című riport.

Április 25., péntek

11- 14 óra Készítsünk könyvjelzőt a Tiritarka Egyesülettel – kézműves foglalkozás mindenkinek: szalvétatechnika és quilling (papírcsíktechnika).
17 óra: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc – rendhagyó történelemóra – Dr. Dobszay Tamás (Budapest, ELTE BTK, Történeti Intézet) előadása.
19 óra:  A Legnagyobb Történet Az ősrobbanástól az ember megjelenéséig  –  természettudományi előadás-sorozat nyitó előadása. Készítette és bemutatja Luka Levente informatikus és Nagy Péter tanár.

Április 28., hétfő

11 óra Burgum Bélus Csíkban nyomoz Szávai Géza budapesti író találkozik gyerekolvasóival.

18 óra Kivégezzük nagyapádat – regényes est Szávai Gézával – író-olvasó találkozó

Április 29., kedd

11 óra Az ellopott zsiráf és más történetek – találkozó Dóka Péter budapesti ifjúsági íróval, a Móra Kiadó szerkesztőjével. Beszélgetőpartner: Sarány István szerkesztő.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost