Keres
2020. február  28., péntek, Elemér
Magyar
 

Három perc tehetség - Szávai Gézával találkoztak a gyermekek

2014 ÁPR
29

Szávai Géza íróval, a Burgum Bélus, a mesterdetektív könyvsorozat szerzőjével találkoztak csíkszeredai ifjú olvasói könyvtárunk előadótermében, április 28-án délelőtt. "Mindannyian egyformán gyermek-származásúak vagyunk." –- vallja az író, aki szeret gyerekekkel találkozni, és a találkozók során figyel is rájuk. Nem csupán saját mesekönyveit –- az Én ne lennék eszes gyerek?, A Zöld Sivatag vőlegénye és a Burgum Bélus nyomozásai sorozat füzeteit –- mutatja fel a gyerekeknek, hanem alkotásra ösztönzi őket is.

A találkozóra a József Attila- és a Petőfi Sándor Általános Iskolákból közel száz ötödikes kisdiák érkezett, de kisebb gyerekek is érkeztek szülői kísérettel. Az író közvetlenségével néhány perc alatt oldott, vidám hangulatot teremtett, és kreatív tevékenységre buzdította gyerekeket. A Három perc tehetség című gyakorlat alatt a résztvevő gyerekeknek ki kellett egészíteni az írótól kapott rajzlapon látható négyzetet vagy kört. Az elkészült szellemes, kreatív rajzokat Szávai Géza humoros értékelővel kísérve, saját könyveivel jutalmazta. A találkozón résztvevők körében bizonyságot nyert, hogy mindannyian eszes gyerekek. Szávai Géza azt is kifejtette, hogy amit a gyerekeknek ír, abban mindig főszerepet kap a humor, a derű. Ezért is hozta létre a Háry János Akadémiát, mert szerinte meg kell tanulni úgy hazudni, hogy derüljön rajta a környezetünk. A vidám hangulatú találkozóról senki sem távozott üres kézzel, minden gyerek kapott az író által dedikált könyvjezőkből. Az is kiderült, hogy az író a gyerekek által készített munkákat megőrzi, ezek egy része megtalálható a Most gyermek megmutatja című kötetében.

A sajtóban a találkozóról: "Sajnálom, hogy a kortárs magyar irodalom mellőzi a humort."  Szávai Gézával találkoztak a gyerekek. Pál Bíborka. Hargita Népe, 2014. április 29. 

 
NYITVATARTÁS

 HÉTFŐ - PÉNTEK:  

8 - 18

 SZOMBAT - VASÁRNAP:

 zárva

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

FEB
26

100 éve

1920. február 26. Somogyszentpálon született Kovács Dénes néprajzi író, festő, grafikus, muzeológus. Álneve Csíki Dániel. 

Tovább ►

FEB
23

125 éve

1895. február 23. Székelyudvarhelyen született Csanády György költő, hangjátékíró, rádiórendező.

Tovább ►

FEB
11

135 éve

1885. február 11. Bereckben született Jénáki Ferenc bölcsészdoktor, főgimnáziumi tanár és igazgató, pápai kamarás.

Tovább ►

FEB
10

40 éve

1980. február 10. Budapesten meghalt Soó Rezső, dr. biológus, botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, kétszeres Kossuth-díjas tudós. 

Tovább ►

FEB
01

165 éve

1855. február 1. Homoródszentmártonban született Kelemenné Zathureczky Berta író, zeneszerző.

Tovább ►

<< < 2020 FEBRUÁR > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost