|
LÁTHATATLAN CSÍKSZÉK – a kiállítás megnyitója |
|
|
Különleges, rendhagyó kiállításnak ad otthont a Kájoni János Megyei Könyvtár. "Egy kiállítás, amely lehetőséget ad a látássérülteknek is, hogy megismerjék Székelyföld épített értékeit!" – ahogyan a kiállítás szórólapján is áll. (Erdélyi Utakon Egyesület)
Az érdeklődők Csíkszék nevezetes, reprezentatív épületeit, építészeti értékeit ismerhetik meg, sajátos módon bemutatva, speciálisan elkészített épületmakettek segítségével. A 2014. szeptember 15-én délután, mintegy 70 érdeklődő jelenlétében megnyitott kiállítás a Láthatatlan Székelyföld című kiállítássorozat részét képezi, amely régiónk épített értékeit mutatja be.
A megnyitón Orbán László, az Erdélyi Utakon Egyesület elnöke, a kiállítássorozat ötletgazdája és szervezője mutatta be a kiállítást. Orbán László beszélt a jelenlevőknek a sorozat létrejöttéről, valamint arról is, hogy a tervek szerint Székelyföld építészeti értékeit a budapesti érdeklődők is megismerhetik majd októberben, a látássérültek és nemlátók világnapjára szervezett kiállításon. Meghívottként Botár István, a Csíki székely Múzeum régésze számolt be a kiállításon bemutatott két műemléképület kapcsán, a csíkkarcfalvi erődtemplomban és a csobotalvi templomban végzett régészeti feltárások eredményeiről.
|
|
|
|
NYITVATARTÁS |
|
HÉTFŐ - PÉNTEK:
8.00 - 18.00
SZOMBAT - VASÁRNAP:
ZÁRVA
|
Hasznos linkek |
|
Hargita Megye Tanácsa
Hargita Megyei Kulturális Központ
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó
Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat
Hargita Megyei Művészeti Népiskola
|
45 éve
1979. május 26. Csíkszentimrén meghalt Benedek Fidél, P. ferenc-rendi szerzetes, történész, az erdélyi ferencesek történetének kutatója. Tovább ►
|
|
175 éve
1849. május 16. Csíksomlyón született Tivai Nagy Imre gazdasági szakember, közíró, szerkesztő. Tovább ►
|
|
60 éve
1964. május 13. Székelyudvarhelyen meghalt Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő. Tovább ►
|
|
75 éve
1949. május 1-én Székelyudvarhelyen meghalt Dobos Ferenc történész, költő, tanár. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|