Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

KÖNYVTÁRI NAPOK 2015 – a Kájoni János Megyei Könyvtár programsorozata

2015 ÁPR
14

A Kájoni János Megyei Könyvtár hagyományos rendezvénysorozata a KÖNYVTÁRI NAPOK. 2006 óta minden év áprilisában több napon át tartó programsorozatot szervezünk, kapcsolódva A könyv és a szerzői jogok világnapjához, amelyet április 23-án ünnepelnek, Romániában a könyvtárosok napját is ekkor ünneplik. Az eseménysorozat fő támogatója Hargita Megye Tanácsa. Idén április 20 – 30. között várjuk a könyvtári napok eseményeire az érdeklődő közönséget, különböző igényekre figyelő, változatos és gazdag programkínálattal készülnek erre a hétre.
2015-ben Az olvasás éve jegyében hirdette meg kulturális programjait a könyvtár. Az év folyamán minden nagyobb könyvtári esemény és hagyományosan szervezett program – így természetesen a Könyvtári Napok rendezvényeinek középpontjában is a könyv-, illetve az olvasás áll, erre irányul elsősorban a figyelem.

PROGRAMOK MINDEN KOROSZTÁLYNAK:

A minőségi kultúrafogyasztás ösztönzése mellett a programok célja a könyvtár nyitott kulturális terébe bevonzani különböző érdeklődésű és életkorú csoportokat. A felnőttek és gyerekek egyaránt tartalmas programok közül válogathatnak, sor kerül irodalmi találkozókra, könyvbemutatókra, képzőművészeti kiállításra és számos, különböző korosztályoknak ajánlott könyvtári foglalkozásra.

Hagyományosan a MEGBOCSÁTÁS HETE is ez az időszak, április 27-30. között a könytár elengedi a késedelmi díjat a 2014. január 1-e után kikölcsönzött dokumentumok visszaszolgáltatásával megkésett olvasóknak.

2015. április 24-én, pénteken szakmai-módszertani napot szervez az intézmény, ezen a napon a könyvtári közönségszolgálat szünetet tart.

 Április 20., hétfő, 17 óra
OLVASÓKÖR – Kulisszatitkok nagyjainkról

Április 22., szerda, 18 óra
A GYÁRFÁS JENŐ AMATŐR KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE II. csoportos kiállításának megnyitója

Április 23., csütörtök, 18 óra
KÉPEK ARC NÉLKÜL
– könyvbemutató, találkozó Jože Hradil szlovén íróval, műfordítóval,

beszélgetőtárs Tapodi Zsuzsa irodalomkutató, egyetemi docens

Április 24 ., péntek
KÖNYVTÁRI SZAKMAI NAP (közönségszolgálati szünet)

Április 29., szerda, 18 óra
VENDÉGÜNK FÁBIÁN JANKA budapesti író
– közönségtalálkozó a népszerű Emma-sorozat szerzőjével, beszélgetőtárs Oláh Gál Elvira újságíró

Április 30., csütörtök, 18 óra
KORTÁRS KÖLTŐK ÉNEKELT VERSEI
Németh Viktor budapesti zeneszerző-előadóművész verses-zenés műsora,
N. Horváth Péter költő Kentaurként című posztumusz kötetének bemutatója

      GYERMEKPROGRAMOK

Április 20. , április 27., hétfő, 11 óra
KEREKÍTŐ: Mondókás móka – baba-mama foglalkozás (0-3 éveseknek)

Április 21., kedd, 11 óra, április 30. csütörtök, 10 óra
A BÁTOR KISKACSÁK – a Fakalinka bábtársulat előadása

Április 22., szerda, 10 óra
MESETARISZNYA – gyermekkönyvtári foglakozás kisiskolásoknak

Április 28, kedd, április 29., szerda, délelőtt
LATIN ÖRÖKSÉGÜNK – művelődéstörténeti könyvtári foglalkozások
(nyolcadik osztályos diákoknak)

Gyerekprogramjainkra a nagyobb csoportok előzetes jelentkezését várjuk a következő telefonszámon:
Török Edit: 075-3073489
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost