Keres
2024. április  20., szombat, Tivadar
Magyar
 

Az ANYAG TITKAI – Nagy Péter vetítéssel kísért előadása a könyvtárban

2015 MáJ
08

Izgalmas tudományos témájú előadásra került sor 2015. május 7-én könyvtárunk előadótermében, A legnagyobb történet címmel tavaly elkezdett előadás folytatásaként. Nagy Péter vetítéssel kísérve mutatta be Az anyag titkai című előadását. Az anyag mibenléte, keletkezése a mindenkori tudomány egyik legizgalmasabb kérdése. Az anyag titkainak megismerésére irányuló tudományos kutatások izgalmas történetével ismerkedett az előadás népes hallgatósága. Az illusztrációként kivetített képanyagot Luka Levente informatikus készítette.

"Az az elképzelés, hogy a világon minden ugyanabból az elemi alkotórészből épül fel, időben nagyon messzire nyúlik vissza. Ugyanakkor mindössze annak a megfejtése is évezredekbe telt, hogy egyáltalán mik jöhetnek számításba mint elemi alkotórészek. Ma már tudjuk, hogy a világon minden - ez a lap amit olvasnak, a virágok illata, a csillagok, Önök - valamivel több mint százféle atomból épül fel. A sokszínűséget az okozza, ahogyan ezek az atomok az elképzelhetőnél is többféle módon kapcsolódnak egymáshoz. - vázolta fel Nagy Péter előadása bevezetőjében."

Végigkövethette a közönség az anyag megismerésének bonyolult ösvényét, az ókori görög tudósoknak az anyag természetéről alkotott elképzeléseitől kezdve egészen a 20. századi tudományos elméletekig, modern kutatásokig.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost