Keres
2024. április  20., szombat, Tivadar
Magyar
 

GYÖKEREK, festészeti tárlatmegnyitó – úttörő esemény a könyvtár életében

2013 MáJ
13

Festészeti tárlatot nyitottak meg a IV. Székelyföld Napok keretében május 13-án, hétfőn délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. Az erdélyi származású, jelenleg Németországban élő Islik Katalin Gyökerek című kiállítását Keresztes Evelin képzőművész méltatta.

Kopacz Katalin könyvtárigazgató köszöntőjében elhangzott szavai szerint a könyvtár életében úttörő eseménynek számít a képzőművészeti kiállítás. Kiemelte, hogy a könyvtár nem akar versenyezni egyetlen galériával sem, főleg műkedvelő művészek bemutatkozására szeretnének lehetőséget nyújtani, de  a helyi művészeti iskola diákjainak munkáit is szívesen látná a könyvtár falain. Islik Katalint élete úgy alakult, hogy nem lehetett hivatásos művész, kolozsvári egyetemistaként autodidakta módon fejlesztette művészeti ismereteit. Felnőttként, már Németországban kezdett  újra festeni,  alkotásait  gyakran ihletik itthoni tájak,  számára a festészet szülőföldje iránti vágyának megnyilatkozása is.
“Az én gyökereimről szól ez a kiállítás” - vallja a művésznő,  “a mi gyökereinkről is szól”- tette hozzá Keresztes Evelin.
A kiállításmegnyitót Györfi Erzsébet és Elekes Emőke előadásában elhangzott régizene darabok és a művészekkel való közvetlen hangulatú beszélgetések tették igazán meghitté.

Képek és beszámolók az eseményről könyvtárunk Facebook oldalán és Blogján:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.463631103712042.1073741848.261264613948693&type=3
http://kjmkhr.blogspot.ro/2013/05/festeszeti-tarlatmegnyito-konyvtarban.html

A sajtó is beszámolt a  könyvtári tárlatmegnyitóról:
Aki festményein keresztül fejezi ki honvágyát. Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro 2013. május 13.

http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/aki-festmenyein-keresztul-fejezi-ki-honvagyat

Videók az eseményről:

http://www.szekelyhon.ro/videos/view/2393/aki-festmenyein-keresztul-fejezi-ki-honvagyat.html

https://www.facebook.com/photo.php?v=329542613841875&set=vb.261264613948693&type=2&theater

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost