Keres
2024. április  20., szombat, Tivadar
Magyar
 

Az Anyag titkai - Nagy Péter újabb előadása a 20. század nagy fizikai felfedezéseiről

2015 NOV
21

Nagy Péter újabb előadása a 20. század nagy fizikai felfedezéseiről számos érdeklődőt vonzott, mintegy félszázan gyűltek össze a  könyvtár előadótermébe Az anyag titkai címmel idén májusban elkezdett elődás-sorozat folytatására 2015. november 19-én került sor.

Az anyag szerkezetének kutatásában elért eredmények ismertetését folytatta az előadó, ezúttal a 20. század nagy fizikai felfedezéseit mutatta be, vetített képanyaggal illusztrálva. 1895-ben Wilhelm Conrad Röntgen felfedezte a később róla elnevezett X-sugarakat, a következő évben pedig Becquerel a radioaktivitást, amelynek alaposabb tanulmányozását Marie- és Pierre Curie végezte el. J.J. Thomson kísérletei megmutatták, hogy az elektronok az atomok alapvető részei, így az addig elfogadott atommodell is alapos átgondolásra szorult - hangzott el a bevezetőben. Az előadás során a felfedezések mögött rejlő emberi személyiségeket is felvillantotta Nagy Péter. Főként Röntgen és a Curie házaspár életrajzába tekinthetett be a hallgatóság.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost