|
AZ ÉV OLVASMÁNYA - programzáró esemény: a játékos szavazás eredményeit ismertettük |
|
|
Az év olvasmánya Hargita megyében című kétnyelvű program a Kájoni János Megyei Könyvtár egyik kezdeményezése volt Az olvasás éve jegyében. 2015 májusában indítottuk el a játékos szavazást a Hargita Népe Szerkesztőségével közösen. Arra biztattuk a megyei lakóit, vegyenek részt a jétékban és szavazzanak az utóbbi évek kedvenc szépirodalmi olvasmányaira. November 15-ig közel 500 szavazat érkezett Hargita megye 48 településéről. A program nyitó -és záróeseményének egyaránt a könyvtár olvasóköre volt a házigazdája, a december 14-i találkozón értékeltük ki a szavazás eredményeit, a jéték során kialakult "toplistákat" Péter Katalin könyvtáros ismertette. Az esemény végén kisorsoltuk a jéték nyerteseit. Részletek alább.
Nem reprezentatív felmérés készítése volt a cél, hangsúlyozzák a játékos felmérés öteltgazdái, a könyvtárosok. A programot magyar és román nyelven is meghirdette a könyvtár Hargita megyében, a megye 48 településéről beérkezett 484 szavazat közül 43 román nyelvű szavazat érkezett, az összes szavazat mintegy 10 százaléka.
A szavazók közt a Hargita Kiadó Székely Könyvtár című sorozatának köteteit sorsoltuk ki, a nyertesek listáját honlapunkon fogjuk ismertetni.
A játék résztvevői két kérdésre adhattak választ, egy-egy magyar, illetve román, és egy világirodalmi regény címét és szerzőjét kellett megjelölniük. A szavazók körében a világirodalmi művek közt a kortárs irodalmi alkotások, a magyar irodalomban a klasszikus művek állnak a lista élén. A szavazás alapján kialakult listákat a könyvtári kölcsönzési statisztikával összehasonlítva jelentős eltérés mutatkozik - hangzott el Péter Katalin vetítéssel illusztrált beszámolójában, amelyet alább közzéteszünk.
.
Az év olvasmánya program zárórendezvényéről és kiértékeléséről a sajtóban:
Pál Bíborka: Véget ért az év olvasmánya program. Magyar klasszikusok és kortárs világirodalom az élen. Hargita Népe, 2015. december 15.
Gellért Edit: Az év olvasmányát keresték – Hargita megyei kedvenceket találtak. Maszol.ro. 2015. december 15.
|
|
|
|
NYITVATARTÁS |
|
HÉTFŐ - PÉNTEK:
8.00 - 18.00
SZOMBAT - VASÁRNAP:
ZÁRVA
|
Hasznos linkek |
|
Hargita Megye Tanácsa
Hargita Megyei Kulturális Központ
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó
Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat
Hargita Megyei Művészeti Népiskola
|
45 éve
1979. május 26. Csíkszentimrén meghalt Benedek Fidél, P. ferenc-rendi szerzetes, történész, az erdélyi ferencesek történetének kutatója. Tovább ►
|
|
175 éve
1849. május 16. Csíksomlyón született Tivai Nagy Imre gazdasági szakember, közíró, szerkesztő. Tovább ►
|
|
60 éve
1964. május 13. Székelyudvarhelyen meghalt Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő. Tovább ►
|
|
75 éve
1949. május 1-én Székelyudvarhelyen meghalt Dobos Ferenc történész, költő, tanár. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|