Keres
2024. május  07., kedd, Gizella
Magyar
 

A nyári vakációban is olvasnak a ‘Lázadó muglik’

2016 JúN
30

Míg a felnőttek olvasóköre szünetet tart nyáron, a középiskolások Lázadó muglik nevű olvasóköre a vakáció ideje alatt is működik a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Péter Katalin és Kuna Ibolya könyvtárosok vezetésével zajlanak a kör találkozói,  a könyvtár nyári programjához igazodva, hétfő délutánonként. Legutóbb 2016. június 27-én délután Khaled Hosseini Papírsárkányok című regényéről beszélgettek, a témát folytatják a következő találkozón is. 

A témát folyatják a következő találkozón is, amelyet július 4-én délután tartanak a könyvtárban. Megjelenése óta a Papírsárkányok folyamatosan az amerikai toplisták élén áll. Lefordították az összes európai nyelvre, de megjelent héberül, kínaiul és arabul is. A rendkívül érdekes, fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét.

Júliusban még két találkozót terveznek, július 11-én, hétfőn 17 órától Laurie Halse Anderson Hadd mondjam el című könyvéről fognak beszélgetni. A július 25-én délután sorra kerülő találkozón a Metró-regények világhírű szerzője, Dmitry Glukhovsky Futu.re című új sci-fi regénye lesz a beszélgetés témája.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

MáJ
26

45 éve

1979. május 26.  Csíkszentimrén meghalt Benedek Fidél, P. ferenc-rendi szerzetes, történész, az erdélyi ferencesek történetének kutatója.

Tovább ►

MáJ
16

175 éve

1849. május 16.  Csíksomlyón született  Tivai Nagy Imre gazdasági szakember, közíró, szerkesztő.

Tovább ►

MáJ
13

60 éve

1964. május 13.  Székelyudvarhelyen meghalt  Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő.

Tovább ►

MáJ
01

75 éve

1949. május 1-én Székelyudvarhelyen meghalt Dobos Ferenc történész, költő, tanár.

Tovább ►

<< < 2024 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost