Keres
2024. május  06., hétfő, Ivett
Magyar
 

Közeledik a Szabó Magda felolvasó maraton időpontja – Idén is több ezer felolvasót vonz a határokon átívelő rendezvény

2017 FEB
17

2017. február 21-én a magyar irodalom kiemelkedő huszadik századi klasszikusa, Szabó Magda (1917-2007) művei szólalnak meg a kilencedik nemzetközi felolvasó maratonon, az írónő születésének századik évfordulójára emlékezve. Ahogy közeledik a felovasás időpontja, napról napra nő a jelentkezők száma, február 17-én az eddig regisztrált felolvasók száma közel 30 ezer, nyolc országból csatlakoztak a felolvasáshoz. Az előző évek tapasztalataiból ítélve csak a felolvasás lezárulása után derül ki majd, hogy valójában hányan olvastunk fel. Évről évre több ezer felolvasót vonz a határokon átívelő rendezvény, 2009 óta minden évben irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójára irányítja a figyelmet, a közös olvasás élményét, örömét nyújtva gyereknek és felnőttnek egyaránt. Fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával.

Intézmények, szövetségek, egyesületek, olvasókörök, baráti társaságok tagjai és egyéni felolvasók is bekapcsolódnak a felolvasásba, amlynek fő helyszíne a Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme lesz idén is, de továbbra is várjuk a csatlakozókat a világ bármely pontjáról. Bővebben:

Az országhatárokon túlról hét országban szólalnak meg Szabó Magda művei: Magyarországról Egerből, Vácról, Gödöllőről, Királyhegyesről, Csanádpalotáról, Debrecenből, Bajáról, Nagyhalászról, Albertirsáról és Budapestről több mint ezerötszázan fognak olvasni a maraton napján. Jelentkeztek felolvasók Németországból és Svédországból, Szlovákiából (közel 500 felolvasó), Belgiumból, Angliából, Írországból.

Romániában tizennégy megye számos településéről jelezték részvételi szándékukat a felolvasáson. Február 16-én összeített datok szerint: Arad, Bákó, Beszterce, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Krassó-Szörény, Maros, Szatmár, Szilágy és Temes megyékből. Hargita megyéből közel 15 ezren, Maros megyéből 4600-an, idén bekapcsolódik a Marosvásárhelyi Rádió is a felolvasásba, itt színészek, irodalomtörténészek olvasnak fel és beszélgetnek Szabó Magdáról. Bihar megyéből 1700-an, Kovászna megyéből pedig 1300-an jelentkeztek eddig. Országszertre az iskolákon, intézményeken kívül több településen is egyesületek, főleg református, unitárius nőszövetségek jelentkeztek idén is a maratonra.

Hargita megyében Csíkszeredából vesznek részt a legtöbben, 2674-en, Székelyudvarhelyről 2231-en, Székelykeresztúrról 1335-en, Gyergyó vidékéről pedig közel kétezren de ajelentkezés még nem zárult le.
Számos csíkszeredai intézmény és szervezet regisztrált a felovasásra, egy részük a Kájoni János Megyei Könyvtárban, mások saját székheylyükön fognak olvasni: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Hargita Népe szerkesztősége, a Németh Géza Egyesület, a Kájoni János Megyei Könyvtárban működő két olvasókör tagjai, egy Waldorf első osztályos csoport gyerekei szülőkkel együtt fognak felolvasni. A megyeszékhely iskolái közül eddig nyolc intézmény jelezte a részvételt ről, közülük a József Attila Általános Iskola teljes létszámban.
A felolvasás a város több iskolájában könyvtárakban vagy osztálytermekben zajlik majd, de több csoport érkezik a nap folyamán a felolvasás központi helyszínére, a megyei könyvtárba, ahol délelőtt tíz és délután hat óra között olvasnak fel Szabó Magda műveiből. Egyesületek, olvasókörök, baráti társaságok, egyéni olvasók váltják majd egymást a nap folyamán.

A felolvasó maraton ünnepélyes megnyitója február 21-én délelőtt 10 órakor kezdődik a Kájoni János Megyei Könyvtárban, László Judit lesz a maraton idei tiszteletbeli felolvasója. A maraton ötletgazdájaként 2009-ben Székelyudvarhelyen szervezte meg László Judit a Hagyományőrzési Forrásközpont akkori munkatársaként az első felolvasást. A maraton népszerűsége azóta is töretlen, ez az esemény az összetartozásról, az olvasás öröméről szól, egyetemes értékeket közvetít. Osszuk meg idén is minél többen ezt az élményt!

Bárhol megtartható a felolvasás, osztálytermekben, klubokban, kis csoportokban, illetve akár otthon is, családban vagy egyedül. A korábbi évekhez hasonlóan a felolvasók névre szóló könyvjelzőt kapnak ajándékba. A szervezők továbbra is arra kérik a csatlakozni vágyókat, hogy előzetesen jelentkezzenek be a rendezvényre. A feliratkozás online történik, a jelentkezési űrlap a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján, jobb oldalt a Szabó Magda-felolvasómaraton – 2017 ablakra kattintva tölthető ki.

DIÓHÉJBAN A MARATON TÖRTÉNETÉBŐL:
A mára országhatárokat is átívelő felolvasómaratont először 2009-ben szervezték meg először Székelyudvarhelyen, Benedek Elek mesemaratonként indult a rendezvény László Judit kezdeményezésére (a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja szervezésében).
Benedek Elek után 2010-ben Orbán Balázs következett, majd Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza. Az esemény npszerűsége évről évre növekedett, 2014-től kezdve a Kájoni János megyei Könyvtár az esemény fő szervezője, ebben az évben Móricz Zsigmond műveiből olvastunk.

2015-ben az eddig legnépesebb maratonon közel 40.000-en olvastunk fel Kányádi Sándor műveiből. Tavaly 2016-ban Tamási Áron művei szólaltak meg az évente februárban megszervezett esemény alkalmával. A felolvasáshoz évről-évre csatlakoznak újabb települések, intézmények orszghatárokon innen és túl, Erdélyben, a Székelyföldön át a szórványvidékekig.
Minden évben magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítjuk a figyelmet a maratoni felolvasással. Az országhatárokon átívelő esemény népszerűsíti az olvasást, bevonja, megmozgatja a közösségeket, megszólít gyerekeket, fiatalokat és időseket egyaránt.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

MáJ
26

45 éve

1979. május 26.  Csíkszentimrén meghalt Benedek Fidél, P. ferenc-rendi szerzetes, történész, az erdélyi ferencesek történetének kutatója.

Tovább ►

MáJ
16

175 éve

1849. május 16.  Csíksomlyón született  Tivai Nagy Imre gazdasági szakember, közíró, szerkesztő.

Tovább ►

MáJ
13

60 éve

1964. május 13.  Székelyudvarhelyen meghalt  Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő.

Tovább ►

MáJ
01

75 éve

1949. május 1-én Székelyudvarhelyen meghalt Dobos Ferenc történész, költő, tanár.

Tovább ►

<< < 2024 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost