|
EMKE-díjak 2017: Kopacz Katalin-Mária részesül Monoki István-díjban |
|
|
Idén az EMKE Díj Kuratóriumához beérkezett javaslatok alapján Kopacz Katalin-Mária, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója nyerte el az EMKE Monoki István-díját. Kopacz Katalin-Mária a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért részesül a díjban. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – EMKE kiemelkedő rendezvénye az évente sorra kerülő Közgyűlés, valamint az ennek keretében történő EMKE-díjak átadása. Az idei rendezvényt 2017. április 8-án, szombaton tartják a kolozsvári Bánffy-palota Tonitza termében. Az EMKE-díjak ünnepi díjátadó gálájára 15 órai kezdettel kerül sor.
A 2017-es évben 10 díjat és egy tiszteletbeli tagságot adományoz az EMKE a közművelődés különféle területein tevékenykedő személyeknek: EMKE-díjak 2017
A Monoki István-díjról bővebben:
Az EMKE-díjakat 1992-ben létesítették. 'Az EMKE-díjak nemcsak ünnepi gesztusok, hiszen olyan személyiségek kapják meg évről évre, akik a közművelődés prófétái, példájukat népszerűsíteni kell.' - fogalmazott Kötő József 2005-ben, az EMKE 120. éves évfordulóján. Az EMKE OE döntésének értelmében egy évben legfeljebb 12 díj adható át, a romániai magyar közművelődés különböző területein végzett példaértékű munkásságért, teljesítményért. A díjat alkotó szobrok Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, az okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező készíti Imecs László festő-grafikus (1915-2009) tervei alapján. Az EMKE Monoki István-díja, 'kimagasló, tudományos szintű szakmai teljesítményekért jár, vagy az egész romániai magyar könyvtárügy érdekében, kulturális értékeink megőrzéséért, gazdagításáért végzett áldozatos munkáért, esetleg egy tevékeny és eredményes könyvtárosi életpálya elismerését jelenti.' A Monoki-díjról bővebben a RMKE honlapján.
|
|
|
|
NYITVATARTÁS |
|
HÉTFŐ - PÉNTEK:
8.00 - 18.00
SZOMBAT - VASÁRNAP:
ZÁRVA
|
Hasznos linkek |
|
Hargita Megye Tanácsa
Hargita Megyei Kulturális Központ
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó
Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat
Hargita Megyei Művészeti Népiskola
|
45 éve
1979. május 26. Csíkszentimrén meghalt Benedek Fidél, P. ferenc-rendi szerzetes, történész, az erdélyi ferencesek történetének kutatója. Tovább ►
|
|
175 éve
1849. május 16. Csíksomlyón született Tivai Nagy Imre gazdasági szakember, közíró, szerkesztő. Tovább ►
|
|
60 éve
1964. május 13. Székelyudvarhelyen meghalt Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő. Tovább ►
|
|
75 éve
1949. május 1-én Székelyudvarhelyen meghalt Dobos Ferenc történész, költő, tanár. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|