Keres
2024. április  16., kedd, Csongor
Magyar
 

KOPACZ KATALIN-MÁRIA VEHETTE ÁT A MONOKI ISTVÁN-DÍJAT - EMKE-DÍJAK 2017

2017 ÁPR
10

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlését rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában tartották Kolozsváron, 2017. április 8-án, szombaton. Délután átadták a hagyományos EMKE-díjakat, idén tíz kitüntetést vehettek át a közművelődés különböző területein példaértékű tevékenységet végző személyek. A kitüntetettek között van Kopacz Katalin-Mária, aki a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért részesült Monoki István-díjban. 

Kopacz Katalin-Mária, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója személyében olyan ember részesül a rangos elismerésben, a 2017-es Monoki István-díjban, aki könyvtárvezetői munkájával, és az egész hazai magyar könyvtárügy szolgálatában végzett példaértékű munkájával vívta ki kollégái megbecsülését, elismerését és szeretetét. A hazai magyar könyvtárosok egész közössége nevében elmondhatom, Kopacz Katalin-Mária közösségépítő, szervező tevékenysége értéket teremt, ennek a munkának látható, kézzel fogható eredménye egy folyamatosan erősödő, nyitott, új feladatokra ösztönző könyvtáros közösség." –  emelte ki  a díjazottról mondott  laudációban Kelemen Katalin. Részletek: 

Részletek az EMKE díjak átadási ünnepségén, 2017. április 8-án elhangzott laudációból:

(...) Immár 24 éve irányítja Kopacz Katalin a Kájoni János Megyei Könyvtár sokoldalú munkáját. Számára az apró, nem túl látványos győzelmek, eredmények, fokozatos megvalósítások, az együttműködő munkatársak, a sikeres pályázatok mind fontosak, amelyek új lendületet, erőt adnak felelősségteljes munkájához. Ma már nem is tudná elképzelni az életét máshol, mint a könyvtárban – vallotta meg egy rádióinterjúban. Számára a könyvtár vezetése életforma, amelynek része a szakma és a köz iránti elköteleződés.

(...) Visszatekintve a kezdetekre, Kopacz Katalin pályáján fontos eredménynek számít a Hargita megyei könyvtár informatizálása. 1993-ban az első számítógépek beszerzésével kezdődött el ez a folyamat. (...) A könyvtár informatikai hálózatának, a távolról elérhető online szolgáltatásoknak a fejlesztését stratégiai fontosságú feladatnak tekinti ma is az intézmény vezetője.
Kopacz Katalin érdeme, hogy vezetőként – pályázatok révén is – igyekszik elősegíteni a székelyföldi szellemi kulturális örökség, a helyi-regionális tartalmak széleskörű, internetes közzétételének folyamatát.

(...) Igazi összetartó közösség, jó munkacsapat a könyvtár közössége – mondja el gyakran Kopacz Katalin. Olyan embert ismerhettem meg benne, aki képes maga mellé állítani, motiválni, összefogni egy csapatot, együtt gondolkodni munkatársaival.
Ma már megtapasztalhatja kitartó munkájának eredményeit is – hiszen a mai Kájoni János Megyei Könyvtár rangos, meghatározó művelődési intézményévé vált Csíkszeredának, a térség kulturális életének szolgálatában. Igazi közösségi színtér, ahol pezseg az élet. Mindez annak is köszönhető, hogy a könyvtár 2012-ben új székházat kapott. A költözés félévig tartó munkálatainak megszervezése, lebonyolítása nem kevés terhet rótt a könyvtárvezetőre. Az új épületben végre egy helyen, modern könyvtári térben kaptak helyet a gyűjtemények. A megújult szolgáltatások, a nagyszámú esemény – könyvbemutató, kiállítás, előadás, közösségi tevékenység – nyomán jelentősen növekedett a könyvtár látogatottsága, mindezek mellett a megye közkönyvtári hálózatának szakmai irányítása is az intézmény feladatköréhez tartozik.
(...) Kopacz Katalin vezetőként nyitott minden kezdeményezésre, újszerű rendezvény-ötletre, amely a könyvtár művelődési, oktatási, közösségi funkciójába illeszkedik.

(...) Mindenképp ki kell emelnem a közösségi feladatvállalást, amelyet a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKE) élén végez. Az erdélyi magyar könyvtárosok szakmai szervezete 1990-ben jött létre az EMKE könyvtári szakosztályaként, Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója kezdeményezésére. A 2000-től Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete néven önállósult szervezet az összes romániai magyar könyvtáros érdekeit igyekszik képviselni, szerepet vállalva a szakmai közösség összefogásában és a közművelődési értékközvetítésében. Kopacz Katalin az egyesület alelnökeként az 1990-es évek elejétől aktívan támogatta az alapító elnök, Kiss Jenő közösségépítő munkáját.
A szervezet 2009-es tisztújító közgyűlésén Kopacz Katalint választotta elnökévé.
A 2000-es évek elejétől az egyesület szervezi meg a romániai magyar könyvtári szakma hagyományos éves találkozóit, a romániai magyar könyvtárosok vándorgyűléseit. Az elődje által elkezdett közösségépítő munkát folytatva, Kopacz Katalin fontosnak tartja a hazai magyar érdekeltségű könyvtárakat érintő szakmai találkozók, tudományos konferenciák rendszeres szervezését.
(...) Menedzseri tevékenységével járó nem kevés adminisztrációs munkája mellett, a könyvtárosok szakmai fejlődését is szívügyének tekinti Kopacz Katalin. Fontos lépést jelentett ezen a téren az együttműködés kialakítása az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Könyvtári Intézetével, a határon túli könyvtárak számára kidolgozott szakmai képzések megszervezése hazai helyszíneken. 2008 óta az együttműködés eredményeként a Könyvtári Intézet kihelyezett képzőközpontjaként működhet a Kájoni János Megyei Könyvtár. Számos magyar nyelvű szakmai képzést sikerült Csíkszeredában megszervezni, évente rendszerint 15-20 erdélyi magyar könyvtáros részvételével.
A szakmai információcsere érdekében Kopacz Katalin ápolja a kapcsolatokat a hazai és magyarországi szakmai társszervezetekkel, a Magyar Könyvtárosok Egyesületével (MKE), az OSZK Könyvtári Intézetével, valamint a Romániai Közkönyvtárosok Országos Egyesületével (ANBPR), tevékenységével segítve többek között a hazai magyar könyvtárosok magyarországi szakmai rendezvényeken való részvételét. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hazai magyar könyvtárügy képviselete önkéntes tevékenységként végzett munka, hiszen az egyesület a mai napig nem rendelkezik fizetett alkalmazottal.
Egy tevékeny életpályának csupán néhány megvalósítását ragadtam ki, korántsem sorolható fel mindaz, amit Kopacz Katalin eddig tett, intézményvezetői munkáját összehangolva az egyesület és a tágabb szakmai közösség érdekeinek képvisletével, bízva abban, hogy az apró lépések, a kitartó munka meghozzák a látható eredményeket.
„A könyvtár – hitem szerint – a templom és iskola mellett a társadalom alapvető fontosságú intézménye, kultúraterjesztő, nevelő, tájékoztató, szociális szerepéből adódóan. A közösségért van, a közösséget szolgálja, ez ad értelmet a könyvtárosi munkának."
Az idézett mondatok egy Kopacz Katalinnal készült interjúban hangzottak el. Számára a könyvtárügy szolgálata az értelmes élet lehetőségét jelenti. Immár közel három évtizede végzi ezt a szolgálatot elkötelezetten – Márai Sándor szavaival – „feltűnés és hiú szerep nélkül."
Azt gondolom, aki könyvtáraink ügyéért tesz, az egész közművelődésünk ügyét viszi előbbre, egész közösségünkért munkálkodik. A magam, kollégáim és egész magyar könyvtáros közösségünk nevében szívből kívánom a díjazottnak, hogy legjobb tudásával, megújuló energiával, örömmel végezhesse tovább közösségünk szolgálatát. Kérem Katalint, fogadja szeretettel munkájának méltó elismerését, a Monoki István-díjat, jó kívánságainkkal együtt.

A laudáció teljes szövege: Kopacz Katalin Mária méltatása. Művelődés melléklete. 2017. 

Az emke 2017-es díjkiosztó gálájáról a sajtóban:

Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája. Szabadság. 2017. április 10.

Az erdélyi magyarságért is küzd Vizi E. Szilveszter. Kiss Előd-Gergely. Krónika. 2017. április 9.

Kiosztották az EMKE-díjakat - Monoki István-díjat kapott Kopacz Katalin. Hargita Népe. 2017. április 11.

Díjazták a csíkszeredai könyvtár vezetőjét. Székelyhon. 2017. április 11.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost