Keres
2017. május  01., hétfő, Fülöp
Magyar
 

KÖLTÉSZETNAP - MÁSKÉPP: Korpa Tamás és Muszka Sándor költők a könyvtárban

2017 ÁPR
13

A Kájoni János Megyei Könyvtárban kortárs költők vendégeskedtek a költészet napja alkalmából, szerdán április 12-én. A meghívottakkal, Korpa Tamás és Muszka Sándor költőkkel Murányi Sándor Olivér író beszélgetett.

KORPA TAMÁS (Szendrő, 1987) költő, kritikus, szerkesztő. Évek óta publikál a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, többek között az Alföld, Bárka, Jelenkor, Hitel, Mozgó Világ és a Látó jelentette meg írásait. A szépirodalmi mellett kritikusi tevékenysége is jelentős. A Debreceni Egyetem és a Hatvani István Szakkollégium hallgatója, az Alföld Stúdió tagja. 2013-ban jelent meg első kötete a FISZ-könyvek sorozatban Egy híd térfogatáról címmel. A 2016-os év két szempontból is jelentős számára: Inszomnia címmel megjelent második kötete a Kalligram Kiadónál és a Fiatal Írók Szövetsége elnökévé választotta. „Lírikusként Korpa Tamás szenvedélyes feljegyzője az összehangzásoknak, melyek szándéktalanul jelentkeznek játék közben, mikor a költő magára hagyja a nyelvet, hogy helyette érezzen, gondolkozzék." – állítja Oláh Szabolcs.
MUSZKA SÁNDOR (Kézdivásárhely, 1980) költő, prózaíró, szerkesztő. 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia–antropológia szakán. 2002 és 2003 között a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöke volt, illetve az Echinox diákfolyóirat magyar oldalainak főszerkesztője. Jelenleg Csíkszépvízen él és dolgozik. Kötetei: Ennyi ha történt (versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2005); Mi nem lóg, ha áll (versek, Erdélyi Híradó, 2007); Múzsák trágyás szekérrel (versek, Erdélyi Híradó, 2010); Sanyi bá (székely egypercesek, Erdélyi Híradó, 2012; Ulpius Ház, Budapest, 2013); Magányos nőknek, bukott fiúknak (versek, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2014). A Sanyi bá humoros hangvétele után Muszka Sándor új könyvében közéleti versekkel folytatja pályáját, amelynek immár szerves része az erdélyi közéleti líra újraértelmezése.

 
NYITVATARTÁS

 HÉTFŐ - PÉNTEK: 

 8 - 18

SZOMBAT - VASÁRNAP:

 zárva

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

MáJ
25

130 éve

1882. május 25. Gyergyóditróban született Gaál Endre jogász, közíró.

Tovább ►

MáJ
15

105 éve

1912. május 15. Gyergyószentmiklóson született Salamon Ernő költő.

Tovább ►

<< < 2017 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost