Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

Fekete Vince Szárnyvonal című verseskötetének bemutatója

2018 DEC
12

A Kájoni János Megyei Könyvtárban az irodalombarátok Fekete Vince legújabb, Szárnyvonal című verseskötetét  ismerhették meg  2018. december 11-én délután. A jelenlévők Fekete Vince költői világába Borsodi L. László költő, irodalomtörténész bevezetője révén kaptak betekintést.  A Szárnyvonal a budapesti Magvető kiadó gondozásában jelent meg, a kötet verseiből Szabó Enikő színművész előadásában ismerhetett meg néhányat a közönség, a találkozó végén maga a költő olvasta fel Cété című költeményét. Részletek: 

Borsodi L. lászló kérdéseire válaszolva erdélyi költőként határozta meg önmagát Fekete Vince. A Kézdivásárhely – Kézdiszentkereszt (Polyán) – Csíkszereda hármasában élő és alkotó József Attila-díjas költő hangsúlyozta, hogy a kötet címe is a peremvidéken való létet sugallja. De a peremvidéken is éppen úgy meg lehet élni az élet teljességét mint a világ bármely pontján.   

A beszélegetében kitértek a kötet szerkezetére, a benne foglalt szövegek elő- és utóéletére, más kötetekben való előfordulására is. Szabó Enikő színművész meglepetésként az egyik verset saját megzenésítésben gitárkísérettel adta elő a közönségnek.

A sajtóban a találkozóról: Sarány István: Erdélyi költőként határozta meg önmagát. Hargita Népe, 2018.  december 12.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost