Keres
2024. április  20., szombat, Tivadar
Magyar
 

A Román Kultúra Napja

2019 JAN
22

2019. január 21-én, néhány nappal a hivatalos dátum (január 15-e) után, Csíkszeredában és Gyergyóvárhegyen ünnepelte a Kájoni János Megyei Könyvtár a Román Kultúra Napját.

Mindkét helyszínen nagy érdeklődés fogadta a meghirdetett programot, középiskolások, egyetemi hallgatók, pedagógusok, könyvtárosok, örökifjú olvasók tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényeket.

Az esemény meghívottjai a George Bariţiu Brassó Megyei Könyvtár munkatársai, ezúttal a „CLIPLIT – Carte în 7 arte” elnevezésű projektet mutatták be. A projekt keretében kortárs román ifjúsági regényekről készült, 1-3 perces filmes bemutatók kerültek vetítésre, ugyanakkor kitértek a forgatókönyv írás és a filmezés jellegzetességeire is. A csíkszeredai fiatalok kívánságának megfelelően, együttműködés körvonalazódik a két megyei könyvtár között, amely eredménye egy forgatókönyvíró műhely lenne Csíkszeredában.

A bemutatót követően került sor az „Olvasás pro és contra” elnevezésű vitára. Ennek keretében, a mai fiatalok számára meglepő, régmúlt idők olvasás elleni érvei kerültek felszínre: az olvasás lustaság, az olvasás mozgáshiánnyal és látáskárosodással járó tevékenység. Az olvasás mellett szóló aktuális érvek közül: az olvasás közösséget épít, az olvasás meghatároz. Az olvasás segít a pályaválasztásban, a felnőtté válásban. A sci fi a „földönjárók” és a „fellegekben járók” kedvence, egyaránt. A vita minden részvevője díjat érdemelt volna, ezért a díjak odaitélését sorsolás döntötte el. A szerencsés nyertesek kortárs román ifjúsági irodalmi könyveket kaptak. A CLIPUL DE LITERATURĂ elnevezésű nagydíjat a gyergyóvárhegyi Huruba Alexandru, a CLIPA DE LITERATURĂ nagydíjat pedig Raluca Stroia csíkszeredai tanuló nyerte.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost