Keres
2024. április  18., csütörtök, Andrea
Magyar
 

KÉPPOÉZIS - Műhelymunka a könyvtárban

2019 MáRC
16

A gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány KÉPPOÉZIS címmel képzőművészeti-irodalmi pályázatot hirdetett, amelynek kapcsán a Kájoni János Megyei Könyvtárban műhelymunkára került sor 2019. március 13-án. Szőcs Zsuzsánna, az alapítvány vezetője rámutatott, egy korábbi képzés alkalmával ismerkedett meg a sajátos technikával, a pályázat célja pedig, hogy alkotásra szólítsa fel az irodalom és a költészet kedvelőit, mondván, fontos rávilágítani az irodalom és a képzőművészet összhangjára.

– Új szereppel ruházhatjuk fel a félredobott könyveket, ugyanakkor olyanokat is alkotásra bírhatunk, akik kevésbé szeretnek olvasni – fogalmazott Szőcs Zsuzsánna. A technika egyrészt kreativitást igényel, másrészt szabad kezet nyújt, hisz az alkotó bármit kifejezhet általa. A képpoézis célja, hogy – a szöveg egy részének elrejtésén vagy kiemelésén keresztül – új tartalmat, üzenetet hozzon létre a készítő.

A könyvtári műhelymunka keretében mintegy húsz gyerek és felnőtt próbálta ki a technikát, mindenki elkészítette saját alkotását, amelyet haza is vihetett.
A pályázatra  2019. április 6-ig várják az alkotásokat, az első forduló eredményhirdetése pedig április 15-én lesz. 
Az alkotásokból egy kiállítást is létrehoznak, a tárlatot április 24-én nyitják meg a Kájoni János Megyei Könyvtárban.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost