Keres
2026. május  18., hétfő, Erik
Magyar
 

József Attilát idézi a Role új lemeze - nagysikerű lemezbemutató koncertek a könyvtárban

2013 DEC
05

Nagy sikerrel mutatta be a csíkszeredai Role együttes Egyedül című új albumát könyvtárunk előadótermében. A József Attila megzenésített verseit tartalmazó CD-t a költő halálának évfordulója napján, december 3-án mutatták be először, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel december 4-én megismételték a koncertet. A két alkalommal összesen kétszáznegyvenen hallhatták József Attila ismert és kevésbé ismert vesrseit a Role feldolgozásában és előadásában.

A Role zeneakar régóta kísérletezik a rockzene és a magyar versek ötvözésével. Első önálló vers-zene albumukat az Ady verssoraira komponált lemezüket 2009-ben mutatták be. A most elkészült József Attila vers-lemez dalai a költő ismert és kevésbé ismert verseiből születtek. 18 dal hallható a lemezen. A zenekarnak ez év áprilisában készült el a József Attila-műsora, de azóta adódott hozzá még néhány dal – mondta el Nagy Tivadar zenekarvezető.

„József Attila minden versében megváltoztathatatlanul benne van a dal, a dallam, ezért tulajdonképpen könnyű dolgunk volt, ugyanakkor akár meg is vádolhatnánk, hogy nem hagyott beleszólni, jobban belevinni kreatív énünket versei megzenésítésébe" – vallják az alkotók. A lemezbemutató koncertek hangulata, a Role értelmezésében tolmácsolt József Attila versek igazolták azt, hogy lassan olyan alkotóműhellyé vált a zenekar, ahol az értékteremtés fontosabb mindenki számára bármilyen múlandó divathullámnál. Alapvető fontosságú számukra hagyományaink ápolása, kultúránk, értékeink átmentése a mai kor embere számára érthetőbb nyelvezetre.

A sajtóban a bemutatóról: Lemezbemutató koncertet tart a Role. Beszélgetés Nagy Tivadar zenekarvezetővel. Pál Bíborka. Hargita Népe, 2013. december 3.

A bemutató koncerten készült videófelvétel a Székelyhon.ro portálon:  

http://szekelyhon.ro/videos/view/3111/jozsef-attilat-idezte-a-role-zenekar.html


 

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost
NYITVATARTÁS

 

HÉTFŐ: 08.00 - 18.00

KEDD: 08.00 - 18.00

SZERDA: 08.00 - 18.00

CSÜTÖRTÖK: 08.00 - 18.00

PÉNTEK: 08.00 - 18.00

SZOMBAT-VASÁRNAP:  ZÁRVA

 

 


<< < 2026 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

Virtuális séták
<< < 2026 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31