Keres
2020. március  30., hétfő, Zalán
Magyar
 

VERSEK KÖZÖTT - irodalmi találkozóval zártuk az évet a Kájoni János Megyei Könyvtárban

2019 DEC
18

Versek között címmel irodalmi találkozóval zárta a 2019-es év rendezvényeinek sorát a Kájoni János Megyei Könyvtár. A rendezvényt a budapesti Szépírók Társasága valamint Hargita Megye Tanácsa támogatta. December 17-én délután a könyvtár előadótermébe népes közönség gyűlt össze az irodalmi évzáróra, amelynek három kortárs költő volt a vendége: a magyarországi Jász Attila mellett Kovács András Ferenc és Markó Béla. Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író elsőként arról kérdezte a költőket, hogy mit tekintenek sikernek. Részletek:

Kovács András Ferencnek a Bookart kiadónál megjelent új könyve - Lázáry René Sándor: Néhány egykori költemény - kapcsán kérdezte a költőt arról, hogy ki ez a titokzatos személy, Lázáry René Sándor, illetve mit szabad tudni róla.
A Marosvásárhelyen élő és dolgozó Kovács András Ferenc (közkedvelt jelnevén KAF) kortárs magyar líránk kiemelkedő alakja, gyakran szólal meg más személyiségek álarca mögé bújva – ezek lehetnek fiktív személyek, a költő által teremtett alteregók, ilyen például a Lázáry-figura. A fiktív szerzőnek még saját életrajzot is alkotott, amely a kötet bevezetőjében olvasható Prelúdium egy Lázáry-válogatáshoz címmel.
Markó Bélát és Jász Attilát a Csontváry-versek születéséről faggatta Murányi, arról, hogy miért, hogyan jött be Csontváry alakja a költészetükbe. A hangulatos költői esten a közönség örömére a költők több verset is felolvastak, illetve Murányi Sándor Olivér kérésére egy-egy versükkel búcsúztak a csíkszeredai közönségtől.
Kovács András Ferenc két versével búcsúzott: Önarckép, visszfény Párizsból és Aranykori-fragmentum című verseit olvasta fel a Lázáry René Sándor-kötetből. Jász Attila és Markó Béla Csontváryhoz fűződő versekkel búcsúztak.
Az est a kötetek dedikálásával és beszélgetéssel ért véget.

 
NYITVATARTÁS

 HÉTFŐ - PÉNTEK:  

8 - 18

 SZOMBAT - VASÁRNAP:

 zárva

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

MáRC
25

215 éve

1805. március 25. Csíktaplocán született Gegő Elek ferencrendi szerzetes, hitszónok, egyházi és történeti író. .

Tovább ►

MáRC
18

80 éve

1940. március 18. Budapesten hunyt el Majláth Gusztáv Károly, gr. Erdély püspöke.

Tovább ►

MáRC
15

140 éve

1880. március 15. Székelyudvarhelyen született Rápolthy Lajos szobrász, éremművész. 

Tovább ►

<< < 2020 MÁRCIUS > >>
H K SZ CS P SZ V
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost