Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

Mesés Advent - záróünnepség december 23-án

2013 DEC
23

December 23-án igazi karácsonyi hangulatú záróünnepséggel ért véget a gyermekkönyvtár adventi programsorozata. Az adventi ünnepvárás időszakában december 2. és 23. között Mesés adventi kalendárium címmel meseolvasásra hívtuk a gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt, minden nap 13.30 órakor egy-egy mesét hallgathattak meg a résztvevők a gyermekkönyvtárban, majd beszélgettek a mesék kapcsán a karácsonyról, az ünnep jelentőségéről.  Minden kedden és csütörtökön délelőtt  Zenés karácsony címmel ünnepváró foglalkozásokra vártuk a gyermekkönyvtárba a kisisklolás és óvodás csoportokat. Ünnepváró programjainkon több mint 600 gyerek vett részt decemberben a gyermekkönyvtárban. 

Mintegy harmincan vettek rész a Mesés advent záróünnpségén. Az utolsó karácsonyi mesét Török Edit gyermekkönyvtáros olvasta el és beszélgetett a gyerekekkel a karácsonyi ünnep jelentőségéről, majd közösen énekelték a már korábban megtanult karácsonyi dalokat, Nagy-György Erika könyvtáros gitárkíséretével. Végül azok között, akik részt vettek a mesehallgatási alkalmakon, kis ajándékcsomagot sorsoltak ki, minden résztvevő gyerek kapott édességet és könyvjelzőt.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost