Keres
2020. november  24., kedd, Emma
Magyar
 

EMKE-díjak – 2020: a Monoki István-díjat Bedő Melinda, könyvtárunk munkatársa vehette át

2020 NOV
09

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idén ünnepli fennállásának 135. évfordulóját, 2020. november 7-én került sor az egyesület ünnepi közgyűlésére és az EMKE-díjak átadására. A közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek kitüntetésére szolgáló EMKE Díjakat idén a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházkerület templomában (Kétágú templom) adták át. Bedő Melinda, a Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársa vehette át az EMKE Monoki István-díját. Részletek:

A díjátadó gálát a járványügyi intézkedések értelmében szűk körben, csak a meghívottak részvételével tartották. Tizenkét díjat adtak át idén, elismerésként az erdélyi magyar közművelődési élet különböző területein végzett tevékenységért,  valamint két életműdíjat. A díjazottak teljes listája az EMKE honlapján: Az EMKE 2020-as díjazottai

Bedő Melinda a modern könyvtári infrastruktúra megteremtésében elért eredményeiért, könyvtárosképzés, közösségépítés és kistelepülési könyvtárfejlesztés terén végzett odaadó munkájáért vehette át a Monoki István-díjat. 

A díjazottról Róth András Lajos, a Székelytudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum dokumentációs könyvtárának őre mondott laudációt.

A díjátadót a nagyközönség online közvetítésben követhette az EMKE  Facebook-oldalán.

Az EMKE 1992 óta osztja ki a közművelődés, a kultúra, a művészet legkülönfélébb területein kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek a díjakat. A két életműdíj átadása után a többi díj kiosztása következett, amelyet a díj névadóinak abc-sorrendjében adtak át, végül pedig a díjazottakat méltatták. 

A Monoki István-díjról és a korábbi díjazottakról a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapján.

A sajtóban a 2020-as díjazottakról:

Több Hargita megyei díjazott is van. Hargita Népe 2020. november 4.

Kihirdette 2020-as díjazottjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület .Maszol.ro 2020. november 2.

Táblát avattak és átadták az EMKE-díjakat Kolozsváron. Maszol.ro 2020.november 7.

A díjátadás apropóján Bedő Melindával eddigi tevékenységéről beszélgetett a Hargita Népe munktársa:

Péter Ágnes: Téved, aki temeti a könyvtárat. Hargita Népe,2020.november 13

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 12.30        13.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

NOV
30

135 éve

1885. november 30. Marosvásárhelyen született Boga Lajos tanár, természettudományi szakíró, szerkesztő.

Tovább ►

NOV
22

205 éve

1815. november 22. Gyergyószentmiklóson született Zerich Tivadar, katolikus egyházi író, a teológia doktora, erdélymegyei áldozópap, egyetemi tanár.

Tovább ►

NOV
01

30 éve

1990. november 1. Csíkszeredában meghalt Andory Aladics Zoltán okleveles erdőmérnök, fényképész.

Tovább ►

<< < 2020 NOVEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost