 |
PILINSZKY JÁNOS FELOLVASÓMARATON - Megnyitó a Kájoni János Megyei Könyvtárban |
 |
|
Pilinszky János műveit szólaltatjuk meg, születésének 100. évfordulója alkalmából a 13. Nemzetközi Felolvasómaratonon. Ma, 2020. február 23-án határainkon innen és túl, a világ 11 országában közel 200 helyszínen szólalnak meg a költő művei. A megnyitó kezdetéig adataink szerint a felolvasók száma meghaladja a 21 000-et, de csak a felolvasás lezárulása után tudunk pontos képet alkotni az országhatárokon átívelő felolvasás méreteiről. Köszönjük minden felolvasónak, aki bárhol a nagyvilágban csatlakozik a felolvasáshoz! Az esemény fő szervezője a Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. A maraton ünnepi megnyitójának helyszíne idén is a könyvtár előadóterme, ahová délelőtt 10 órára érkeztek az első felolvasók. A meghívottakat, az intézmények képviselőit és a felolvasókat Gyulai Arthur könyvtárigazgató köszöntötte, majd Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője beszélt Pilinszky költészetével kapcsolatos személyes élményeiről. Újdonságként idén a megnyitót élő közvetítésben is láthatták az érdeklődők, amely visszanézhető az intézmény Facebook oldalán. A modern technikának köszönhetően a megnyitó résztvevői László Juditot, a maraton ötletgazdáját is hallhatták, aki Budapestről jelntkezett be, Pilinszky két versét olvasta fel. Az olvasás öröme, az olvasáshoz való jog mindenkié – osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Bővebben:
Első felolvasóként a Csíki Játékszín színművésze, Puskás László olvasta fel Pilinszky Francia fogoly című versét. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Farkas Balázs vezető konzul olvasott fel és Takács Éva, a konzulátus munktársa. Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere is jelen volt a rendezvényen, Pilinszky prózai műveiből olvasott fel. A Hargita Népe napilap szerkesztőségének tagjai Sarány István főszerkesztő, Bíró István és Péter Ágnes is felolvastak egy-egy Pilinszky verset a maraton nyitórendezvényén. A könyvtár két munkatársa román és angol fordításban is megszólaltatta Pilinszky alkotásait. A költő számos ismert és kevésbé közismert műve hangzott el a könyvtár előadótermében. Solti Imre a Romániai Cserkészszövetség és a Csíkszéki EKE képviseletében olvasott fel. A megnyitót követő szünetben további egyéni felolvasók érkeztek, majd felovastak a Németh Géza Kulturális Egyesület tagjai. A helyi iskolákat a Nagy István Művészeti Szakközépiskola, a Márton Áron Főgimnázium, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákcsoportjai képviselték a könyvtárban. Ugyanakkor párhuzamosan a város több tanintézményében zajlott felolvasás.
Csíkszeredában ma mintegy 1500-an, a megye településein több mint 10 000-en szólaltatják meg Pilinszky János műveit.
Természetesen a könyvtár munkatársai is felolvasnak a délutáni órákban, és várják az egyéni felolvasókat is délután 18 óráig.
(A járványügyi előírásokat szigorúan betartva, a felolvasó csoportok egymást váltják a nap folyamán a könyvtárban, a termet 40-50 percenként fertőtlenítik.)
|
|
|
|
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
 |
NYITVATARTÁS |
 |
HÉTFŐ: 08.00 - 18.00
KEDD: 08.00 - 18.00
SZERDA: 08.00 - 18.00
CSÜTÖRTÖK: 08.00 - 18.00
PÉNTEK: 08.00 - 18.00
SZOMBAT-VASÁRNAP: ZÁRVA
|
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
 |
Hasznos linkek |
 |
Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megyei Kulturális Központ

Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó

Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat

Hargita Megyei Művészeti Népiskola

|
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
|