Keres
2024. április  18., csütörtök, Andrea
Magyar
 

A Móricz Zsigmond felolvasómaraton beszámolója: 27.600-nál többen olvastunk

2014 FEB
28

2014. február 18-án, a nagy magyar író, Móricz Zsigmond műveit szólaltattuk meg születésének 135 éves évfordulója tiszteletére. Az idei, hatodik felolvasómaratonon Móricz Zsigmond művei által részesei lehettünk ismét az összetartozás élményének, átadhattuk másoknak is az olvasás szeretetét. A maga gazdagságában elevenedett meg Móricz életműve, szerte a világban nagyon sokan olvastunk fel ezen a napon, számos iskolában, napközikben, óvodában, könyvtárban, intézményben, otthon, családban vagy egyedül, a magunk és mások örömére.

Világszerte 27.644-en olvastunk fel, 13 országban 156 településen ezen a napon. A maraton erdélyi résztvevőinek létszáma is rekordot döntött idén: Erdély 13 megyéjéből, 108 településről idén 18706-an csatalakoztak a felolvasáshoz. Hargita megyéből vettünk részt a legtöbben, a megye 50 településéről 11.910-en olvastunk. 

Székelyföld számos településén át a szórványvidékig, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán át Budapestig, Kárpátaljától Vajdaságig, Felvidéken, Németországon, Belgiumon át Londonig. Sikerült átvinni az olvasás örömét az óceánon túlra is, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, de még Dél-Afrikában is olvastunk.

Az előzetes bejelentkezések alapján számítottunk arra, hogy idén is nagyon sok helyen felolvasnak, de csak napokkal a maraton lezárulása után, a rengeteg beérkező beszámoló alapján sikerült összesíteni az adatokat, így derült ki, hogy idén minden eddiginél többen olvastunk, háromezerrel többen mint az ötödik maratonon! (Tavaly összesen 24.500-an olvastak fel, 7 országban, 150 településen). 

Az országhatárokon átívelő maratoni felolvasás hírnevére méltán lehet büszke László Judit, a rendezvény "nagykövete", aki a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársaként 2009-ben indította útjára a maratoni felolvasást Székelyudvarhelyen. A maraton sikerének titkát abban látja, hogy sokak közös ügyének próbáltunk nyitott keretet adni, amit mindenki saját ötleteivel tölthetett meg. Idén Hargita Megye Tanácsának támogatásával a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár volt a maraton fő szervezője.

A szervező csapat nevében köszönetet mondunk László Juditnak, a közös célért való együttes munkálkodás meghozta a várt eredményt, hiszen sikerült "magasabbra kapaszkodni az égig érő fa ágain", átadni még több embernek az olvasás örömét, sikerült átvinni az olvasás örömét az óperencián túlra.

Kiemelt köszönet illet minden intézményt, civil szervezetet, alapítványt, amelyek csatlakoztak hozzánk, Erdélyben és az országhatárainkon túl. Köszönet illeti azon tanárokat, tanítókat, óvónőket, könyvtárosokat, intézményvezetőket, civil szerevezetek vezetőit, akik felvállalták idén is az olvasás- és Móricz Zsigmond műveinek népszerűsítését iskolákban, óvodákban, fiatalok és felnőttek, idősek körében. És nem utolsósorban minden felolvasót, aki bárhol a nagyvilágban csatlakozott hozzánk, akár otthon egyedül, vagy családi körben. Köszönjük, hogy lehetővé tették, hogy idén is megvalósulhasson a maraton legfőbb célkitűzése, minél több embernek átadni az olvasás örömét!

Csíkszeredában 16 intézmény részvételével - 13 különböző helyszínen - 2079-en olvastunk fel. A Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében 10 órán át folyamatos volt a felolvasás. Kiemelt köszönet illeti a csíkszeredai felolvasás sikeréhez való hozzájárulásért Ferenczes István költőt, a Csíki Játékszín színművészeit, Szarka Gábor konzult és Magyarország Főkonzulátusának munkatársait, Balog Lászlót, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Könyvtárának vezetőjét. Köszönjük Márdirosz Ajkának, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza könyvtárosának szervező munkáját, valamint a résztvevő csíkszeredai tanintézmények tanárainak, tanítóinak, óvónőinek és könyvtárosainak, hogy olvasásra buzdították tanítványaikat. Külön köszönjük az Őszikék idősek klubjának a bekapcsolódáást a felolvasásba. Nem utolsósorban köszönet illet minden felolvasót, akik eljöttek könyvtárunkba, idén sokkal többen mint tavaly!
Székelyudvarhelyen 2186 volt idén a felolvsasók száma, a város összes iskolájának részvételével.

Köszönjük a Hargita megyéből bekapcsolódó települések könyvtárosainak és pedagógusainak a sszervező munkáját, és kiemelten azon önkormányzatok hozzájárulását, akik segítettek nekünk időben eljuttatni a könyvjelzőket a felolvasókhoz.
Nagyon sok településről vettek részt Maros megyéből (26), és Kovászna megyéből is, idén először Brassó megyében is megszervezték két iskolában a felolvasást. De 175-en olvastak Arad megyében, Ágyán az Olosz Lajos Általános Iskolában is. Bihar, Kolozs, Szatmár megyéből is voltak résztvevő települések, és a Szeben megyei Medgyesen is olvastak.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az erdélyi szórványból is sok helyről bekapcsolódtak idén is a felolvasásba. Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk közösségépítő programja jóvoltából sikerült bevonni már a korábbi években a szórványban élőket is. Beszterce-Naszód megyéből ez évben több mint fél ezren olvastak fel, Fehér megyéből a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium vett részt. Kolozs megyéből az aranyosgyéresi Avram Iancu Általános Iskolában  és a Magyar Házban olvastak, a dési 1-es számú iskolából is jelentkeztek. A szamosújvári Téka Alapítványnál 414-en olvasták Móricz műveit. Krassó-Szörény megye is bekapcsolódott a felolvasásba: a resicabányai Magyar Művelődési Házban 19-en, a boksánbányai RMDSZ-székházban 9-en olvastak fel, a 86 éves Theer József vezetésével. A Bákó megyei Gyimesbükkről Nagy-Galaczi Hajnal, a Dani Gergely Általános Iskola tanítónője írta:

"Nagy öröm számunkra, hogy harmadszor is sikerült résztvenni a Felolvasómaratonon. ...köszönjük a lehetőséget, hogy mint Bákó megyei magyarok tagjai lehettünk a Felolvasómaraton staféváltó csapatának."

Megtiszteltetést jelent, hogy országhatárainkon túlról nagyon sokan idén is csatlakoztak hozzánk. Magyarországról 21 településről több mint 6900-an olvastak fel. Sokan velünk olvastak Egerben, Veszprémben, Pécsett és számos kisebb településen is. Idén a budapesti Pont Kiadó és a Fordulópont folyóirat munkaközössége is részt vett a felolvasásban. Ádók Péter szervezőmunkájának köszönhető, hogy Csanádpalotán, Pitvaroson, Nagyéren, Királyhegyesen, Makón, Deszken és a szerbiai Csókán 10 intézményben  1.670-en olvastak. Köszönjük, hogy a budapesti Nemzetközi Pető Intézet Gyakorló Iskolájában ismét sok gyerek velünk olvashatott, hogy számukra mit jelentett ez az élmény, idézzük Radnóti Emőke pedagógus leveléből: 

„Nagy megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem a Móricz Zsigmond felolvasó maratonon, és ha lesz rá lehetőség – a következő évben a másik iskolámban is nagyon szívesen részt vennék ezen az eseményen"

„Nekem azért tetszett, mert minden évben megtörténik. Szívesen részt vennék máskor is"
„Tetszett a tegnapi nap, mert mindenki lendületesen olvasott. Szerintem javunkra válhat, ha többet olvasunk"
„Szívhez szóló volt a történet" 

Felvidékről a Deáki Alapiskola jelentkezett elsőként, de idén is 11 településről 1200-nál többen olvastak fel, a Kárpátaljáról bekapcsolódó településekről (Gát, Nagymuzsaly, Mezővér, Péterfalva, Ungvár) is érkeztek beszámolók a pozitív élményekről.
Gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok egyaránt szép élményként őrzik a felolvasást, ez derül ki a rengeteg beérkező élménybeszámolóból és fényképből is.
Csak szemléltetésképpen, még két levélből idézünk:

Seprődi Emese, Vámosgálfalva és Szászcsávás (Maros megye):
"Nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a felolvasásba az előzőleg bejelentett hetedikesek, de mellettük kedvet kaptak az elsősök a tanitónénivel, sőt az előkészitő osztály tanitónénije is felolvasott a kicsiknek... élményekkel gazdagon távozhattak a kis résztvevők. Móricz Zsigmond meséit, elbeszéléseit igazi átéléssel, érdeklődéssel és élvezettel olvasták fel a kis jelöltek. Elmondták, hogy örömmel vettek részt a felolvasáson és máskor is szivesen kapcsolódnak be hasonló rendezményekbe. Szivesen vettem részt a szervezésben és örömmel tapasztaltam, hogy az olvasás iránti igény és szeretet még nem halt ki teljesen, van még remény arra, hogy gyerekeink könyvet vegyenek a kezükbe belefeledkezve az olvasásba.
Isten áldja munkájukat!"

Tankó Molnár Mária, csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő írta:
"Nagyon jó ötlet ez a felolvasó maraton. Sokakat olvasásra ösztönöz. Most már nyugdíjas pedagógusként tapasztalom, hogy néhány olyan év elteltével, amikor a tv. került előtérbe, ismét olvasnak a gyerekek. Ezt a saját unokáimnál is észlelem. Bár sok könyvünk van idehaza, a Csíkszeredában tanuló kislány unokám rendszeres látogatója a Kájoni János Megyei Könyvtárnak. Az én részemre is vesz ki könyveket."

Kiemelt köszönet illet minden intézményt, civil szervezetet, alapítványt, amelyek csatlakoztak hozzánk, Erdélyben és az országhatárainkon túl. Köszönet illeti azon tanárokat, tanítókat, óvónőket, könyvtárosokat, intézményvezetőket, civil szerevezetek vezetőit, akik felvállalták idén is az olvasás- és Móricz Zsigmond műveinek népszerűsítését iskolákban, óvodákban, fiatalok és felnőttek, idősek körében. És nem utolsósorban minden felolvasót, aki bárhol a nagyvilágban csatlakozott hozzánk, akár otthon egyedül, vagy családi körben. Köszönjük, hogy lehetővé tették, hogy idén is megvalósulhasson a maraton legfőbb célkitűzése, minél több embernek átadni az olvasás örömét!

2015-ben találkozzunk újra, szólaltassuk meg együtt Kányádi Sándor műveit, Erdélyben, a Kárpát-medencében és bárhol a nagyvilágban!

A Móricz Zsigmond felolvasómaraton összesített számadatai:
Összesen: 13 országból 27.644 olvasó, 156 településen.

1.  Erdély: 18706 – 13 megye – 108 település
2.  Magyarország: 6960 – 21 település
3. Felvidék: 1213 – 11 település
4.  Kárpátalja: 625 – 5 település
5.  Szerbia (Vajadaság): 56 – 1 település
6.  Németország: 5 – 2 település
7.  Anglia: 1 – 1 település
8.  Belgium: 4 – 1  település
9.  Svédország: 2 - 1  település
10.  USA: 8 – 2  település 
11.  Mexikó: 1 –település
12.  Kanada: 2  – 2 település
13.  Dél-Afrika: 1  –település

Az összesített adatok táblázata letölthető PDF

A Móricz Zsigmond felolvasómaratonról a médiában.


 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost