Keres
2022. október  01., szombat, Malvin
Magyar
 

55 éve

2022 AUG
06

1967. augusztus 06. Budapesten meghalt Áprily Lajos költő, műfordító. 

1967. augusztus 06. Budapesten meghalt Áprily Lajos költő, műfordító. Családi nevén Jékely. Természetszeretetét Parajdon töltött gyermekkora alapozta meg, tizenkét éves koráig itt élt családja, elemi iskolába is itt járt, a középiskola első két osztályát Székelyudvarhelyen végezte, majd Kolozsváron folytatta. Magyar-német szakos tanári képesítést szerzett a kolozsvári egyetemen. A nagyenyedi Bethlen Kollégium majd a Kolozsvári Református Kollégium tanára volt. Első verseskötete 1921-ben jelent meg Kolozsváron Falusi elégia címmel. 1928-tól az Erdélyi Helikon című folyóirat szerkesztője volt. 1929-ben Budapestre költözött, itt tanított, tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója volt. Elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését. 1941-től Parajdon egy erdei boronaházban töltötte nyarait. 1944-ben nyugdíjba vonult, Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. Nagy formaművész, a klasszikus költői formák őrzője és megújítója. Lírája halk szavú, formai tökélyre törekvő, legfőbb ihletője az erdélyi táj, a természet, a klasszikus ókor kultúrája, az emlékezés és a magány. Jelentős műfordítói tevékenysége is, legszámottevőbbek német, orosz és román fordításai. 1954-ben József Attila-díjjal, 1962-ben Munka Érdemrenddel töntették ki. 1939-ig számos kötete jelent meg: Esti párbeszéd (Dicsőszentmárton, 1923);  Versek (Budapest, 1925); Rasmussen hajóján (1926); Vers vagy te is (Kolozsvár, 1926); Ida-hegyi pásztorok (verses dráma,  Kolozsvár, 1929); Az aranymosó balladája (Budapest,1934); A láthatatlan írás (Kolozsvár, 1939). Az 1950-es évek közepétől jelentkezett újra kötettel: Ábel füstje. Válogatott versek (Budapest, 1957); Az aranyszarvas (műfordítások, 1964); Jelentés a völgyből ( 1965); Fecskék, őzek, farkasok (állattörténetek, 1965);  Fegyvertelen vadász,  A kor falára  (1967). Posztumusz verseskötete: Akarsz-e fényt? (1969). A költő emlékét Parajdon az Áprily Lajos Közművelődési Egyesület ápolja, 1991-ben avatták fel az Áprily Lajos-emlékházat, a parajdi általános iskola a költő nevét vette fel. (Brassóban született, 1887. november 14-én).

 



◄ Vissza
 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

OKT
24

110 éve

1912. október 24. Nagytusnádon meghalt Imets Fülöp Jákó író, tanár, kanonok. 

Tovább ►

OKT
15

170 éve

1852. október 15. Kolozsváron meghalt Kováts Miklós erdélyi római katolikus püspök.

Tovább ►

OKT
03

115 éve

1907. október 03. Székelyszentléleken született P. Benedek Fidél ferences szerzetes, történész. 

Tovább ►

<< < 2022 OKTÓBER > >>
H K SZ CS P SZ V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost