Keres
2024. szeptember  14., szombat, Szeréna
Magyar
 

120 éve

2024 AUG
02

1904. augusztus 2. Csíkszeredában született Nagy Borbála regény- és színműíró, műfordító.

1904. augusztus 2. Csíkszeredában született Nagy Borbála regény- és színműíró, műfordító.

Szülővárosában, majd a kolozsvári Marianumban tanult, Csíkszeredában érettségizett (1922). A budapesti egyetem bölcsészkarán kezdte meg a német-francia-filozófia szakot, a bukaresti egyetemen szerzett tanári diplomát 1927-ben. Konstancán (1927–29), majd Caracal leánylíceumában tanított. 1934-től sikerült szülővárosa leánygimnáziumában katedrát kapnia. 1941-től nyugdíjazásáig (1959) különböző kolozsvári iskolákban volt nyelvtanárnő. 

A Zeng az erdő című történeti drámájával (Csíkszereda, 1935) elnyerte az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház közös pályázatának II. díját. A szépasszony leánya című történelmi drámáját 1947-ben sikerrel mutatta be a kolozsvári Magyar Színház együttese. Több színdarabot is írt, amelyeknek egy része az 1960-as években a Művelődés című folyóiratban jelent meg. A Xántus-völgyi ütközet című kisregénye (Kolozsvár, 1938) az 1694-es csíki tatárdúlás eseményeinek irodalmi feldolgozása.

Több évtizedes szünet után jelentek meg nagy tárgy- és korismeretről tanúskodó történelmi regényei: A csíki boszorkány (Bukarest, 1974); a Homérosz nyomán alkotott Trójai Kasszandra (Kolozsvár, 1979); továbbá az Őrült Johanna (Koloszvár, 1981); Claudia (Kolozsvár, 1984); Theodora császárnő (Kolozvár, 1994); A vén kapitányné (Csíkszereda, 1996). A regények cselekménye rendszerint egy-egy híres-hírhedt női főszereplő köré szövődik, a szerző végső soron mindegyikben önmagát keresi. Halála után több kötetre való kézirata maradt hátra: regények több változatban, novellák, számos színdarab. A székelyek története című munkája is kéziratban maradt. Kiadatlan történelmi regénye, Az áruló avar kagán, a kolozsvári Világhírnév Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben. ( Kolozsváron halt meg 1994. február 5-én).

 



◄ Vissza
 

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ: 10.00 - 18.00

KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK: 8.00 - 16.00

 PÉNTEK: 8.00 -14.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

 

 


<< < 2024 SZEPTEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

SZEPT
24

160 éve

1864. szeptember 24. Bakócán született gr. Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke.

Tovább ►

SZEPT
15

125 éve

1899. szeptember 15. Csíkpálfalván született Bándy Mária tanítónő, koreográfus. 

Tovább ►

SZEPT
14

80 éve

1944. szeptember 14. Korondon meghalt Gáll Lajos  élsportoló atléta, maratoni távfutó, Romániát képviselte a berlini olimpián 1936-ban.

Tovább ►

SZEPT
14

70 éve

1954. szeptember 14. Máramarosszigeten halt meg Boga Alajos egyházi író, pápai prelátus, püspöki helynök, vértanú pap.

Tovább ►

SZEPT
12

110 éve

1919. szeptember 12. Budapesten meghalt Mikó Bálint, közéleti személyiség, Csíkszereda országgyűlési képviselője, Csíkvármegye főispánja. 

Tovább ►

SZEPT
07

45 éve

1979. szeptember 7. Gyergyószentmiklóson meghalt Dr. Csíky János orvos, orvosi szakíró. 

Tovább ►

<< < 2024 SZEPTEMBER > >>
H K SZ CS P SZ V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6