|
150 éve
1873. március 28. Csíkmindszenten született Nagy István festőművész. A 20. század magyar képzőművészetének kimagasló egyénisége. Kolozsvárt tanítóképzőt végzett, a budapesti Mintarajziskolában tanári oklevelet szerzett1892-ben, müncheni, párizsi és itáliai tanulmányok után Csíkban és Gyergyóban festett. Első kiállítása 1902-ben Csíkszeredában nyílt meg. Részt vett az első világháborúban, Galíciában és Olaszországban számos katonaportréja és harctéri jelenete készült. Az 1920-as években Baja, Szentes és Kecskemét környékén festett. 1923-ban gyűjteményes kiállítását szervezték meg Budapesten, a Nemzeti Szalonban, Erdélyben több kiállítása is volt az 1920-as években. 1933-tól véglegesen Baján telepedett le. Kezdetben olajfestményeket, majd szén-és ceruzarajzokat, pasztelleket készített. A székely tájat és embereket hitelesen ábrázoló képei követőkre találtak. A kortárs szellemi-irodalmi élet alkotóiról készült arcképeinek megfestésére a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon írói körével ápolt kapcsolatai ösztönözték. Nevét viseli a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola és a csíkszeredai Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola. (Baján halt meg, 1977. február 13-án).
|
|
120 éve
1903. március 26. Csíkszeredában született Gözsy Béla gyógyszerész, egyetemi tanár. Apja csíkszeredai patikájában gyakornok, 1924-ben a budapesti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1926-ban ugyanott gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság tagja. Az 1930-as évek elejétől a szegedi egyetemen dolgozott Szent-Györgyi Albert biokémiai intézetében. Itt szerzett biokémiai doktorátust 1932-ben. 1940-ben a budapesti Phylaxia Oltóanyag-termelő Intézetbe került, ahol elsőként vezette be a szérumtermelésbe a liofilizálás módszerét. 1945-ben a budapesti Szervita Gyógyszervegyészeti Laboratórium vezetője, itt penicillin- és sztreptomicin-kutatásokkal foglalkozott. 1949-ben számos dolgozata jelent meg a párizsi Journal Physiologie c. szaklapban. Párizsból került a kanadai, montreali egyetem Mikrobiológiai és Higiéniai Intézetébe, ahol a BCG-oltások hatásával, a fagocitákkal, az influenza vírusával és az antihisztaminokkal foglalkozott és itt egyetemi tanár lett. (Montrealban halt meg, 1979-ben).
|
|
110
1913. március 18. Csíkmindszenten meghalt Becze Antal jogász, országgyűlési képviselő, Csík megye alispánja 1882-1906 között. A megyeszékhely korabeli jelentős építkezései az ő kezdeményezésére és irányításával történtek: a csíkszeredai vármegye háza, a polgári leányiskola, a törvényszéki palota, a vigadó, a csíkszeredai főgimnázium. Sürgette a gazdasági élet fellendítését, a vasútépítést. A Pallas Nagy Lexikona számára ő dolgozta fel a Csík megyével kapcsolatos adatokat. (Csíkszentmártonban született 1842. január 3-án).
|
|
110 éve
1913. március 18. Székelyudvarhelyen született Haáz Ferenc etnográfus, Haáz Ferenc Rezső fia. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban kezdte, a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi oklevelet a kolozsvári tudományegyetem földrajz-természetrajz szakán szerezett. Egyetemi évei alatt az Erdélyi Fiatalok köréhez tartozott. Édesapja, Haáz Rezső munkásságát, népi kultúra iránti érdeklődését folytatva beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészkarának néprajz szakára. Az 1941-es tanévben egykori iskolájában, a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban tanított, 1942-ben tanársegédnek hívták a kolozsvári tudományegyetemre, ahol abban az évben meg is védte az udvarhelyszéki famesterségekről írt doktori disszertációját. 1943-ban Bulgáriába küldték tanulmányútra, de tudományos tevékenységének hamarosan véget vetett a II. világháború. 1944 októberében az egyetemről hurcolták el az Urál vidékére, ahonnan csak halálhíre érkezett haza. A székely néprajzkutatás nagy igérete volt.1937-ben Parajd községről és sóbányájáról írta egyetemi dolgozatát, szaktanulmányait erdélyi hímzésekről s a korondi fazekasmesterségről a Néprajzi Értesítő tözölte, tanulmánya a varsági pele- és mókusfogásról a Közlemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából 1941-es I. kötetében jelent meg. 1942-ben adta ki doktori értekezését Udvarhelyszéki famesterségek címmel. (A Szovjetunióban halt meg, 1944 őszén).
|
|
70 éve
1953. március 16. Capul Midia-n meghalt Boros Domokos Fortunát, P. Ferenc-rendi szerzetes, történész, egyháztörténész, a Ferenc-rend erdélyi tartományfőnöke. 1918-ban szentelték pappá, de már hét évvel előbb belépett a ferencesek rendjébe. Kolozsvári hitszónok volt 1919-ben. Innen Székelyudvarhelyre ment, a noviciátus prefektusa lett. Majd ismét Kolozsvár következett, 1932-ben átvette a ferenc-rendiek Szent Bonaventúra nyomdájának és könyvkötészetének vezetését. Kolozsvári munkásságának elkezdésekor már két éve az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja volt. Boros Fortunát mintegy háromszáz tanulmányt jelentetett meg a Szent Ferenc Hírnöke, a Katolikus Világ c. folyóiratokban és Katolikus Naptárban. Feldolgozta a csíksomlyói kegyszobor történetét, az erdélyi katolicizmus múltját és jelenét, Assisi Szent Ferenc életét, az erdélyi Ferenc-rendiek történetét, a székelyudvarhelyi ferences kolostortemplom kétszáz évét, vitairatot adott ki a szektákról, Bíró Vencellel közös kiadványában számba vette Erdély katolikus nagyjait. 1948-ban Boros Fortunát brassói házfőnök lett, 1951. augusztus 20-án letartóztatták, munkaszolgálatra ítélték, a Duna-Fekete tenger csatorna építőtelepén embertelen körülmények között töltötte életének utolsó éveit. Az 1989-es változások után a zetelaki középiskolát Boros Fortunátról nevezték el. A központi épület előtt a mellszobra Bara Barna szobrászművész alkotása. Síremléke a zetelaki temetőben áll. (Zetelakán született, 1895. június 3-án).
|
|
360 éve
1663. március 13. Temesváron meghalt Szentgyörgyi Ferenc római katolikus püspök. Csíksomlyón és a bécsi Pázmáneumban tanult. (Csíkszentgyörgyön szültett, 1616-ban)
|
|
160 éve
1863. március 9. Nyárádszentbenedeken született Fülöp Árpád tanár, irodalomtörténeti tanulmányok szerzője. Székelyudvarhelyen végezte középiskolai tanulmányait. 1884-tól 1888- ig a kolozsvári egyetem hallgatója. A Csíksomlyói Katolikus Főgimnáziumban négy évig volt középiskolai tanár, majd Marosvásárhelyen tanított. 1885-től kezdve szépirodalmi cikkeket közölt főleg erdélyi lapokban. Csíksomlyói mysteriumok c. értekezését a Csíksomlyói Gimnázium Értesítőjében közölte 1892-ben, 1892-ben. Csíksomlyói nagypénteki misztériumok című kötetét 1897-ben adta ki Budapesten, (Régi Magyar Könyvtár, szerk. Heinrich Gusztáv).1893-ban nevezték ki az ungvári királyi főgimnázium tanárává. Ezután hatvan évig élt Ungváron, meghatározó egyénisége volt a város irodalmi életének. (Ungváron halt meg, 1953. január 29-én).
|
|
55 éve
1968. március 7. Csíkszeredában született Erőss Zsolt hegymászó. 2013 májusáig a világ tizennégy nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsa közül tizet hódított meg. Az első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát.
A Gyergyói-medencében, Orotván, majd a Gyilkos-tónál nőtt fel. Gyergyószentmiklóson érettségizett. A hegymászást 1981-ben kezdte a Békás-szorosban. 1988-ban áttelepült Magyarországra. Első expedíciós hegymászására 1990-ben került sor az Elbruszon (5642 m). A volt Szovjetunió mind az öt hétezer méter feletti csúcsát megmászta, ezért megkapta a Hópárduc címet. 1996-ban tagja volt az első magyar Mount Everest expedíciónak. Első nyolcezrese a Nanga Parbat (8126 m) volt 1999-ben. A világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet 2002-ben hódította meg. A következő években hat nyolcezrest mászott meg. A Magas-Tátrában 2010. január 2-án elszenvedett balesete következtében jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Protézissel újra járni kezdett, 2010 júniusában a hegymászáshoz is visszatért. 2011 tavaszán műlábbal jutott fel a Lhoce csúcsára (8516 m). 2013. május 21-én, a Kancsendzönga (8586 m) sikeres csúcstámadását követően, a visszaúton vesztette életét. Kiemelkedő teljesítményét 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el. Emlékezetét ápolják szülőföldjén, egykori iskolája, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium előtt emléktáblát helyeztek el tiszteletére. Az EKE gyergyói osztálya az Erőss Zsolt Teljesítménytúrával kíván minden évben emlékezni egykori tagjára. Szülővárosában 2013 augusztusában sportcsarnokot neveztek el Erőss Zsoltról, aki első magyarként ért fel „a világ tetejére”. Születésének 50. évfordulóján rendkívüli életútjára emlékeztek szülőföldjén, 2018. március 7-én a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna előterében ünnepség keretében leplezték le emléktábláját, amelyet szülővárosának önkormányzata állíttatott.
|
|
 |
NYITVATARTÁS |
 |
HÉTFŐ - PÉNTEK:
10.00 - 18.00
SZOMBAT - VASÁRNAP:
ZÁRVA
 |
Hasznos linkek |
 |
Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megyei Kulturális Központ

Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó

Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat

Hargita Megyei Művészeti Népiskola

|
20 éve
2003. október 28. Gyergyószentmiklóson meghalt Karancsi Sándor képzőművész, grafikus, festő, tanár. Tovább ►
|
|
110 éve
1913. október 28. Csíkkozmáson született Kelemen Béla nyelvész, szótáríró, a filológiai tudományok doktora. Tovább ►
|
|
155 éve
1868. október 26. Csíkszeredában született Erőss József történész. Tovább ►
|
|
55 éve
1968. október 21. Csíksomlyón meghalt Pál Gábor, bethlenfalvi, közéleti személyiség, politikai közíró, szenátor. Tovább ►
|
|
70 éve
1953. október 16. Madridban meghalt Nyírő József író, közíró. Tovább ►
|
|
70
1953. október 14. Szegeden meghalt Szőkefalvi-Nagy Gyula matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tovább ►
|
|
130 éve
1893. október 11. Csíkszentmártonban született Albert István újságíró, novellista. Tovább ►
|
|
140 éve
1883. október 9. Csíkrákoson született Kölönte Béla helytörténész, író. Tovább ►
|
|
10 éve
2013. október 7. meghalt Tőzsér József könyvkereskedő, könyvkiadó, a csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadó alapítója. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|