80 éve

1943. július 28. Csíkszeredában született Nagy P. Zoltán fotóművész, fotóriporter. 1968-tól a Hargita (1990-től Hargita Népe) fotóriportere, a lap alapító tagja. Hazai és külföldi lapokban több mint 30 000 ezer fotója jelent meg. 1977-2001 között több mint 40 nemzetközi kiállításon vett részt, több mint 80 hazai és nemzetközi díjat szerzett. Alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. 2002-ben Sajtófotó Életműdíjjal tüntetik ki. Tevékenységéért megkapta a Nemzetközi Fotóművészet Kiváló Művésze címet (EFIAP), 2003-ban pedig tagjává fogadja a Fotóművészek Nemzetközi Társasága (AFIAP). Ezenkívül a Japán Fotóművészeti Szövetség érdemes művésze, és a Romániai Fotóművészek Szövetsége is örökös tagjává választotta. (Csíkszeredában halt meg, 2010. február 11-én).

130 éve

1893. július 25. Csíkzsögödön született Zsögödi Nagy Imre, festő-és grafikusművész.

Festő, grafikus, érdemes művész. Középiskolai tanulmányait Csíksomlyón és Gyergyószentmiklóson végezte. 1917-1920. között a budapesti Szépművészeti Főiskolán tanult, 1920-tól a kecskeméti művésztelepen dolgozott. 1924-től haláláig - kisebb megszakításokkal - Zsögödön élt (1939-ben Csíszeredához csatolták a települést). Élete elválaszthatatlan szülőfalujától, amely általa lett híres. A zsögödi táj elevenedik meg számos alkotásán. A Barabás Miklós Céh alapító tagja volt. 1930-ban Domokos Pál Péterrel és Vámszer Gézával közösen alapították meg a Csíki Székely Múzeumot. Mint meghívott 1937-ben részt vett a londoni koronázó ünnepségen. 1939-ben elnyerte a Szinyei Merse Pál Művészeti Társaság Zichy Mihály grafikai díját, 1942-ben Kolozsváron tüntették ki a Művészeti Hetek Nagydíjjával. 1957-ben a Művészet Érdemes Mestere, 1963-ban a Munkaérdemrend I. fokozatával tüntették ki. 1949-től a kolozsvári Képzőművészeti Fõiskolán tanított. Expresszív szemléletű, olykor balladás hangvételű műveiben a székely nép létküzdelmét és helytállását mutatta be. Tájképeket, portrékat is festett. Páratlanul gazdag grafikai művészete rézkarcokat, fametszeteket, tus- és ceruzarajzokat számlál. Stílusa leginkább Aba Novákéhoz hasonlítható. 1923-ban a Helikonban, 1929-ben az Ernst Múzeumban volt kollektiv kiállítása. Első csíkszeredai kiállítására 1930 pünkösdjén került sor. 1963-ban Kolozsváron és Marosvásárhelyen rendeztek kiállítást. Festményei Kolozsváron és Csíkzsögödön a Nagy Imre Galériában láthatók. Élete végén könyvet írt Följegyzések címmel, amelyben életpályáját meséli el. Nevét Csíkszeredában utca és általános iskola viseli. 1993-ban a művész születésének centenáriumára kiállítást rendeztek Csíkszeredában. Halálának harmincadik évfordulóján, 2006-ban a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó és a Csíki Székely Múzeum gondozásában jelent meg A bőfény forrása. Zsögödi Nagy Imre című monográfia, szerzője Szabó András, az életmű egyik szakavatott kutatója. (Csíkszeredában halt meg, 1976. augusztus 22-én).

65 éve

1958. július. 24. Esztelneken meghalt Lukács István Manszvét, OFM, teológiatanár, hitszónok, Erdély népmisszionáriusa. A gimnáziumot Csíksomlyón végezte 1905-1909 között, Mikházán 1909-ben lépett a ferenc-rendbe. Majd Medgyesen, és Vajdahunyadon filozófiát és teológiát tanult. 1916-ban Gyulafehérváron szentelték pappá. Vajdahunyadon, Désen, Medgyesen, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyt hitszónokként tevékenykedett. 1924- től Csíksomlyón a ferences papnevelde tanára volt. 1947- től mint az Erdélyi Ferences Rendtartomány őre, a szárhegyi kolostorban élt. 1948- ban Szatmárnémetiben volt misszionárius. Több mint 500 népmissziót - lelkigondozást és lelkigyakorlatot – tartott. Sikerének titka mélységes hite, meggyőző szava és egyszerű beszéde volt. Rendszerellenes uszítás vádjával másfél évre bebörtönözték. 1951 augusztusában a máriaradnai gyűjtőtáborba hurcolták, 1951-58 között kényszerlakhelyes volt Esztelneken. Írásait különböző katolikus lapok, folyóiratok közölték. A két világháború között Kolozsváron adták ki munkáit: Kegyhelyeink (1926); Ne légy babonás. 1-2. kötet. (1929); Népmisszió. Útmutató a népmissziót rendező főtisztelendő papság részére (1931); Arkangyal pallosa v. szabadulás az ördögi italtól (1938); Kövess engem. Missziós beszédei. 1-3. kötet ( 1939-41). (Csíkkarcfalván született, 1892. jan. 1-én).

15 éve

2008. július 14. Székelyudvarhelyen meghalt Léstyán Ferenc Vikárius, püspöki helynök. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a csíkszeredai főgimnázium tanulója volt. A gyulafehérvári teológiai éveket követően 1937-ben szentelték pappá. Gyergyóremetén, Sepsiszentgyörgyön és Tordán volt segédlelkész, majd 1942-ben Gyulafehérváron püspöki levéltárosként tevékenykedett. Kolozsvárott, majd rövid ideig Gyergyóditróban és Csíkkarcfalván volt plébános. 1943-ban bérmálási körútra kisérte el Márton Áron püspököt. Márton Áron püspök letartóztatását követően titkos ordinárius, 1952-ben Désaknára küldték, kényszerlakhelyre. Egy évet börtönben töltött, majd szabadulása után a marosvásárhelyi főtéri plébánián szolgált 37 évig. 1992-ben nyugdíjazták. Püspöki helynökként tevékenykedett 1992-1997 között, Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Kiskeresztjével tüntették ki. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. Szorgalmas kutatója volt az érseki levéltárnak, az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.

2001-ben az erdélyi magyar történelmi egyházak templomainak felleltározási szándékával készült kétkötetes munkájának képanyagát Kézdivásárhelyen fotókiálltáson mutatták be (507 fotót). 2006-ban bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba, itt hunyt el, életének 96-ik évében.

Főbb megjelent munkái: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. 1-2. kötet. Kolozsvár: Gloria, 1996. Csíkszentkirály temploma és családjai. Csíkszentkirályi Plébánia, 1997. (1913. február 11-én született, Csíkszentkirályon).