85 éve

1938. augusztus 28. Marosvásárhelyen született Beczásy Antal festőművész. Középiskolai tanulamányait a csíkszeredai gimnáziumban végezte. 1958-tól a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes táncosa volt. 1960-tól a kolozsvári Pedagógiai Főiskola rajztanári szakának hallgatója, 1962-től a csíkszeredai "Olt" Kisipari Szövetkezet kerámia részlegén dolgozott. 1963-tól a marosvásárhelyi bábszínház diszlettervezője, 1964-től a koloszvári Képzőművészeti Akadémia hallgatója, ahol kiváló mesterei Andrássy Zoltán, Bălău Mircea, Mohi Sándor, Nagy Imre. Egyfajta metafizikus átvilágítottság, titokzatosság, lengi be székelységábrázolását, elsősorban vizfestésű tájait és kompozicióit. Nagy Imre munkásságát tekintette példaképének. 1958-tól rendszeresen állít ki Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon és Bukarestben. Jelentősebb olajfestményei: Kontyoló, Dózsa György emlékére, Naplemente, Holdfényben, Anyaság, Napsütésben, Falu, Leánypotré, Hazafelé, Vihar után, Korsós leány. (Csíkszeredában halt meg, 2007. január 11-én).

165 éve

1858. augusztus 27. Gyergyószentmiklóson született Kassai Lajos gimnáziumi tanár, egyházi író, a Csíkszeredai Főgimnázium igazgatója. A gimnáziumot Csíksomlyón és Gyulafehérváron, a teológiát Gyulafehérváron végezte, 1883-ban szentelték pappá. A kolozsvári egyetemen magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1886-tól Székelyudvarhelyen, 1892-től Csíksomlyón volt tanár és az internátus régense. Csíksomlyói plébános volt 1898-tól. 1904-1911 között a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnázium tanára. A gimnázium Csíkszeredába való költözésekor, 1911-ben került a nagynevű intézmény élére, amelynek tizenöt évig volt igazgatója, 1926-os nyugdíjazásáig. Nevéhez kapcsolódik, a Csíkszeredába való átköltözés munkája mellett, a gimnázium gyönyörű parkjának alapítása. Az 1911-től telepített dendrológiai parkot Csík vármegye erdőalkotó fenyőféléinek betelepítésével hozta létre. A ma már közel száz esztendős fenyőfák közt nyolc tűlevelű faj kapott helyet, köztük a ritka cirbolyafenyő. Gyergyószentmiklóson halt meg, mint szentszéki tanácsos és tiszteletbeli kanonok. Cikkeit, verseit több korabeli lap is közölte, A Gyergyói Újság és az Erdélyi Tudósító állandó munkatársa volt. Dolgozatai jelentek meg a székelyudvarhelyi és csíkszeredai gimnáziumi értesítőkben. (Gyergyószentmiklóson halt meg 1935. augusztus 19-én).

130 éve

1893. augusztus 23. Csíkverebesen született Sándor Imre erdélyi püspöki helytartó, vértanú pap.

Középiskoláit Csíksomlyón és Csíkszeredában, a teológiát Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916-ban szentelték pappá Gyulafehérváron. Káplán volt Gyulafehérváron és Brassóban, majd hitoktató Gyulafehérváron és a brassói zárdai leányiskolában. 1920-tól a csíkszeredai gimnázium hittantanára volt. 1930-tól Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója volt. 1933-ban pápai titkos kamarássá nevezték ki, 1934-től öt éven át Székelyudvarhelyen volt plébános és főesperes, 1939-től Gyulafehérváron általános püspöki helynökként tevékenykedett. Cikkei, írasai az erdélyi katolikus sajtóban jelentek meg, egyik elindítója volt az Erdélyi Iskola című folyóiratnak. A bécsi döntés az erdélyi római katolikus egyházmegyét kettészakította, Márton Áron püspök Gyulafehérváron maradt, az észak-erdélyi részen, Kolozsvár központtal szervezett püspöki helytartóságot 1940-től öt éven át Sándor Imre irányította. 1944-ben a Kolozsváron létrejött Erdélyi Magyar Tanács Tagjaként aláírója volt annak a Memorandumnak, amely a szövetségesekkel való fegyverszünetet és a románokkal való megbékélési politikát sürgette. Az egyházmegye újraegyesítése után vikárius és a káptalan nagyprépostja volt. 1950 májusától, Boga Alajos letartóztatása után ő lett a püspöki helytartó, de egy éven belül őt is letartóztatták hazaárulás címén és elítélték. (A Râmnicu Sărat-i börtönben halt meg 1956. február 29-én).

20 éve

2003. augusztus 18. Várdán meghalt Szász Endre Munkácsy- díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész.

Marosvásárhelyen érettségizett, majd a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt, 1946-ban végzett. A 60-as évek közepéig több mint 600 könyvet illusztrált. Közben kidolgozott egy sajátos, csak rá jellemző festészeti technikát. 1971-től Torontóban, majd Los Angelesben élt. A 80-as évek elején azonban végleg hazaköltözött, mert mesteriskolát szándékozott alapítani az itthoni tehetséges fiataloknak. Hollóházán sikerült a terv egy részét megvalósítani, a Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításával. Itt születtek meg világviszonylatban is egyedülálló falképei. Ötven "porcelánfalat" készített, de különleges forma- és színvilágú vázákat, dísztárgyakat, még hegedűt is. Előbb Sopronba, majd a Somogy megyei Várdára költözött, itt élt egészen haláláig. Változatlanul készültek a grafikái, egyedi, leheletfinom rézkarcai és az egy lendülettel rajzolt lapok sokasága. Nemcsak rajzolt, festett, hanem bútort, ékszert tervezett, valamint látvány- és díszlettervezőként is dolgozott.

 Várdán aktív közéleti életet élt. Díszelnöke a helyiek köréből szerveződött Várdai Ifjúságért és Polgárokért Egyesületnek. Író-olvasó találkozókat, kiállításokat és képzőművészeti alkotótáborokat szervezett. A községben rendkívüli elismerés és szeretet övezte. 2002-ben Várda Község Díszpolgára címmel ismerték el munkásságát.

1965-ben Munkácsy-díjat kapott, 1992-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2003-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét, Lipcsében pedig Nemzetközi Művészeti Aranyérmet vehetett át. 
 A világ számos országában láthatták a műveit. 2003. augusztus 18-án hunyt el.A kaposvári Nyugati Temetőben nyugszik. Szülővárosában halála után, 2005-ben rendeztek először kiállítást műveiből, emléktáblát helyeztek el szülőházán, utcát neveztek el róla. (Csíkszeredában született, 1926. január 7-én).

140 éve

1883. augusztus 12. Szepesbélán (Felvidék, Spisská Belá, Zipser Bela) született Haáz Ferenc Rezső etnográfus, tanár, múzeumalapító, festő.

Középiskolai tanulmányait Késmárkon és Iglón végezte, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári képesítést. 1906-tól Székelyudvarhelyen a Református Kollégium, 1927-től a Református Tanítóképző Intézet rajztanára. 1946-1948 között a Református Kollégium igazgatója. Diákjai segítségével évtizedek alatt gyűjtötte és iskolai múzeumi gyűjteménnyé rendezte Udvarhely vidéke tárgyi néprajzi anyagát; ez a Haáz-féle néprajzi gyűjtemény lett az alapja a Székelyudvarhelyi Múzeumnak, amelynek 1948-ban megszervezője és első igazgatója volt 1952-ig. Gyűjtőmunkájával párhuzamosan a népi mesterségek művészi értékű kincseire, a hagyományos mintákra támaszkodva népi iparművészeti mozgalmat indított. Számos népművészeti kiállítást szervezett, nagy szerepet vállalt az Udvarhely-környéki népi mesterségek és népművészet fellendítésében. Etnográfusi tevékenysége a tárgyi néprajzra terjedt ki, tanulmányai megjelentek a Néprajzi Értesítőben. A harmincas években több székely tárgyú tanulmányát közölte az Ethnographia. A lövétei népviseletről készült tanulmánya Egy székely falu öltözete címmel jelent meg az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára című kötetben (Sepsiszentgyörgy, 1929). További jelentősebb tanulmányai: A székely ványoló (1931); Az udvarhelyszéki székely szekér (Néprajzi Értesítő, 1932). Posztumusz kötete: Udvarhelyi tanulmányok (Székelyudvarhely, 1994). Akvarelljein, festményein néprajzi hűséggel örökítette meg a székely ember otthonát, életmódját. Illusztrációkat készített A magyarság néprajza című, Visky Károly által szerkesztett összefoglaló munka tárgyi néprajzról szóló első köteteihez. Születésének centenáriumán, 1983-ban Székelyudvarhelyen emlékünnepséget szerveztek, festményeiből, grafikáiból kiállítás készült. A székelyudvarhelyi múzeum az 1989-es változások után a Haáz Rezső Múzeum nevet vette fel. (1958. július 29-én halt meg Székelyudvarhelyen)

120 éve

1903. augusztus 1. Székelyudvarhelyen született Soó Rezső biológus, botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, kétszeres Kossuth-díjas tudós.

Középiskoláit Kolozsváron végezte, 1925-ben a budapesti egyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Két évig Berlinben tanult, majd a frissen alakult tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet adjunktusa lett. 1929-től a debreceni egyetem növénytani tanszékét vezette, és florisztikai és geobotanikai kutatások mellett vegetációtörténettel és természetvédelemmel is foglalkozott. 1940–1944 között Kolozsváron, a háború után pedig egy évtizeden át ismét Debrecenben egyetemi tanár, dékán, illetve az MTA Biológiai Osztályának elnöke. A debreceni tanszék vezetőjeként fő feladatának a hazai növénytársulások kutatását, elemzését és megismertetését tekintette. Nagy hangsúlyt kapott a tanszék munkájában a magyar föld geobotanikai feltárása. 1955-ben költözött Budapestre, ahol 1969-ig – nyugállományba vonulásáig – az ELTE növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének professzora, a botanikus kert igazgatója lett. Hat évtizedes tudományos munkássága során több mint 600 publikációt, köztük 30 könyvet írt. Soó Rezső legfontosabb műve minden bizonnyal A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve, amely hat kötetből áll. (1980. február 10-én halt meg.)