|
Versek az élet igazán kemény dolgairól - Czilli Aranka verseskötetét mutatták be |
|
|
Czilli Aranka költő Késsel és villával című, frissen megjelent harmadik verseskötetét mutatták be 2022. április 13-án, tegnap a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A bemutatón dr. Pieldner Judit irodalomkritikus beszélgetett a Kovásznán élő költővel.
Czilli Aranka legújabb versei arról szólnak, hogy miként viselkedünk egymással, megesszük egymást, de mindezt meghatározott szabályok szerint tesszük – fejtette ki a szerző. Pieldner Judit, a bemutató moderátora elmondta, a verseskötet szerkezetileg négy részből áll, mindegyik résznek külön tematikája, sajátos vonásai vannak.
Az első rész a Térkép címet viseli - a költő emlékeinek ad hangot, a belső táj elevenedik meg benne. A második rész címe Titkok, amely mélyebb dolgokról szól. A világ olyan hely, ahol megesszük egymást, ezért az igazán értékes, féltett dolgainkat el kell rejtenünk. A harmadik rész A lokoma - a kötet fő gondolatát tartalmazza. A negyedik versciklus, a Körforgó című az ünnepekről szól, ennek a résznek a témája az ünnepek, amelyek körforgásszerűen visszatérnek, és mérföldkőnek számítanak, erőt adhatnak a nehéz élethelyzetekben.
A bemutatóról a médiában: Vlaicu Lajos: Az élet igazán kemény dolgai. Hargita Népe, 2022. április14.
|
|
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|
NYITVATARTÁS |
|
HÉTFŐ-PÉNTEK: 8.00 - 18.00
SZOMBAT-VASÁRNAP: ZÁRVA
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
|
Hasznos linkek |
|
Hargita Megye Tanácsa
Hargita Megyei Kulturális Központ
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó
Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat
Hargita Megyei Művészeti Népiskola
|
160 éve
1864. szeptember 24. Bakócán született gr. Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke. Tovább ►
|
|
125 éve
1899. szeptember 15. Csíkpálfalván született Bándy Mária tanítónő, koreográfus. Tovább ►
|
|
80 éve
1944. szeptember 14. Korondon meghalt Gáll Lajos élsportoló atléta, maratoni távfutó, Romániát képviselte a berlini olimpián 1936-ban. Tovább ►
|
|
70 éve
1954. szeptember 14. Máramarosszigeten halt meg Boga Alajos egyházi író, pápai prelátus, püspöki helynök, vértanú pap. Tovább ►
|
|
110 éve
1919. szeptember 12. Budapesten meghalt Mikó Bálint, közéleti személyiség, Csíkszereda országgyűlési képviselője, Csíkvármegye főispánja. Tovább ►
|
|
45 éve
1979. szeptember 7. Gyergyószentmiklóson meghalt Dr. Csíky János orvos, orvosi szakíró. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
|