A 17. Nemzetközi felolvasómaratonon, 2024. március 4-én Szabó Lőrinc (1900– 1957) műveiből olvastunk fel.
A megnyitón elhangzott Dr. Tapodi Zsuzsanna-Mónika a Humántudományok Tanszék (Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kara) egyetemi professzorának gondolataiból:
,,Ha belegondolunk, hogy mennyi történelmi kataklizmán vezet át egy olyan alkotónak az élete, aki 1900-ban születik (első és második világháború, trianoni békediktátum, totalitárius rendszerek: Tanácsköztársaság, nemzetiszocializmus, kommunizmus és megéri még az 1956-os forradalmat is), rögtön megérthetjük, hogy miért érezte idegennek magát a világban, miért szerette jobban a természet apró vagy nagy elemeit, bogarakat, tücsköket, cinkéket, fákat, napot és csillagokat mint az embereket. A húszas évekbeli lázadó, expresszionista korszak után a Különbéke c. kötettel a ’30-as években jön el a klasszicizálódás (tárgyias intellektuális stílus) – akárcsak József Attila költészetében. A Lóci-versek empatikus játékossága és a filozofikus, a lét értelmére, az emberi minőségre, a társadalmi igazságtalanságokra rákérdező versek egyaránt jellemzőek az életműre. Az összegző kötetek, A huszonhatodik év és a Tücsökzene jelentik a pálya csúcsát. Kiváló műfordító Shakespeare, Moliére, Goethe, Omar Khajjam, Puskin, Baudelaire stb. zseniális tolmácsolója.”
A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által, Hargita Megye Tanácsa támogatásával szervezett maratoni felolvasáshoz idén kilenc országból csatlakoztak, 29.545-en olvastak fel. Itthon, ország határainkon belül 25506-an, mintegy másfélszáz településen. Köszönjük, hogy ismét megmutathattuk az együtt olvasás örömét, és minden helyi szervezőnek, résztvevőnek, hogy megosztották velünk a felolvasás élményét!
Köszönjük minden felolvasónak, az intézményeknek és szervezeteknek, akik idén is csatlakoztak a felolvasáshoz, bárhol a nagyvilágban! Köszönet a sajtó munkatársainak, hogy ezúttal is tudósítottak erről a méreteiben is nagyszerű eseményről! A Hargita Népe szerkesztőségének külön köszönet, hogy velünk együtt olvastak idén is! A maraton Facebook oldalára idén is számos élménybeszámoló, fotó és videó érkezett, köszönjük a hangulatos beszámolókat, képeket, az együtt olvasás élményét.
Kis visszatekintő – rekordok a felolvasómaraton tizenhatéves történetében
A maraton másfélévtizedes történetére visszatekintve elmondható, hogy a László Judit által Székelyudvarhelyen elindított felolvasás 2009 óta kiszélesedett és nemzetközi méretűvé nőtt, eljutott a világ több mint tíz országába, mintegy 250 település kisebb-nagyobb közösségéhez. 2014 óta minden évben a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi meg a határokon átívelő felolvasást, Hargita Megye Tanácsának támogatásával.
Az eddigi 16 felolvasómaraton közül legtöbben a Kányádi Sándor maratonon vettünk részt 2015-ben, összesen mintegy 42 000-en. 2022-ben a Nemes Nagy Ágnes maratonon közel 39 000-en olvastunk fel. A 2014-es Móricz Zsigmond maratonon olvastak fel a legtöbb országban, ekkor 13 országból csatlakoztak a felolvasáshoz. Idén pedig 29.545 személy csatlakozott 191 helységből a Szabó Lőrincz felolvasómaratonhoz.
A 17. Nemzetközi Felolvasómaraton résztevőinek létszáma és helyszínei összesítve:
Összesen 9 országban (Románia+ 8 ország) 29.545 felolvasó.
Románia 15 megye: 25 685 fő.
1. Arad: 107
2. Bákó: 259
3. Beszterce-Naszód: 41
4. Bihar: 1585
5. Brassó: 161
6. Fehér: 369
7. Hargita: 15925 - Udvarhely: 2280, Keresztúr: 937, Gyergyó: 401
8. Hunyad: 30
9. Kolozs: 424
10. Kovászna: 803
11. Maros: 5702 - Marosvásárhely: 2085
12. Szatmár: 40
13. Szeben: 100
14. Szilágy: 132
15. Temes: 25
Külföld
Magyarország: 3.698 Budapest: 1548 (iskolák),
Szlovákia - Komárom 50,
Szerbia – Óbecse 30,
Belgium - Brüsszel, Leuven: 15,
Amerikai Egyesült Államok: Cleveland – Bocskai Rádió,
Kanada: Montreal és Vancouver,
Egyesült Királyság: Abingdon,
Svájc: Herzogebuchsee.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban, a maraton központi helyszínén délelőtt tíz órától tizennyolc óráig számos csoport olvasott fel, nem csak magyarul, hanem román és angol nyelven is megszólaltattunk egy-egy verset, a Care2Travel Egyesület önkéntesei révén pedig román, angol, litván, svéd, belga német,, bolgár, olasz nyelveken is.
Külön színfoltja az idei maratonnak, hogy csatlakozott hozzánk a Sapientia EMTE részéről Tapodi Zsuzsanna-Mónika, aki rövid ismertetőt tartott Szabó Lőrinc személyéről, munkásságáról, illetve csatlakozott Lajos Katalin egyetemi adjunktus és diákjai, Magyarország Főkonzulátusa részéről Beke Mihály András író, első beosztott konzul, Percze László – konzul és a konzulátus munkatársai: Visontayné Megyesi Ildikó - gazdasági igazgató, Dániel Magdolna. A Székelyföld folyóirat részéről Zsidó Ferenc – író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, a 2025-ös év kulturális nagykövete olvasott fel, a Gál Sándor Általános Iskola és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság képviseletében Majla Géza és Elekes Zoltán által megzenésített és előadott Szabó Lőrinc verseket hallhattunk, jelen volt és felolvasott Hargita Népe szerkesztősége: Péter Ágnes, Kovács Andrea, Bíró István és az Erdélyi Magyar Kárpát Egyesület részéről Solti Adél és Solti Imre.