Március 19-én újabb találkozásra került sor a Lélek történetei – a történet lelke felnőtt olvasókör tagjaival. Ács József Szaladj, szaladj Szarkaláb! című írását olvasva megismertük a korán árvaságra jutott kislány, Szarkaláb történetét. A gyerek sorsát végigkövetve az alábbi témákról beszélgettünk: halálos betegség, alkoholizmus, szegénység, tragikus halálesetek sorozata, rokoni szeretet, gondoskodás és felelősség vállalás. Túl lehet-e lépni a sorozatos tragédiák által okozott traumákon?
A Léleksimogató csoport
A Léleksimogató csoport márciusi találkozóján Alice Munro Kavics című novelláját olvasva egy család tragédiájába nyerhettünk bepillantást. Meddig mehetünk el az álmaink, vágyaink megvalósítása érdekében, ha felelősséggel tartozunk a családunknak? A gyerekként megélt traumák meghatározzák a későbbi életünket? Megelőzhető lett volna a tragédia? Mindezekre a kérdésekre egy meghitt, elgondolkodtató és mély beszélgetés keretében kerestük a válaszokat.
A Lázadó Muglik
A Lázadó Muglik március 3-i találkozóján mesés foglalkozásra került sor. A három kívánság című Magyar népmesét hasonlítottuk össze három kevésbé ismert mesével: Dániel András: Konzerv, Barna Benedek: A minden kívánságot teljesítő gép és A három kívánság című ír népmesével. Egy kívánságot könnyebb megfogalmazni, vagy hármat? Magunknak kérünk, másoknak vagy az egész világmindenségnek? Tudunk olyan kérni, amivel kijátsszuk a kívánságot teljesítő gépet vagy lényt? Beszéltünk álmokról, vágyakról, mesét szőttünk a dixit kártyák segítségével és érdekes rajzok születtek a minden kívánságot teljesítő géperől. A XVII. Nemzetközi felolvasómaratonhoz kapcsolódva a találkozó elején Szabó Lőrinc verseiből olvastunk fel.
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.