 |
TAMÁSI ÁRON FELOLVASÓ MARATON – FELHÍVÁS KÖZÖS OLVASÁSRA |
 |
|
VIII. nemzetközi felolvasó maraton, 2016. február 23., kedd
Az évről-évre népszerűbb, nemzetközivé szélesedett felolvasó maraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. A 2009-ben Székelyudvarhelyen elindított maratoni felolvasás minden évben magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítja a figyelmet országhatárainkon innen és túl. A tavalyi, hetedik maratoni felolvasáson közel 40 000 felolvasó szólaltatta meg Kányádi Sándor műveit, 12 ország 177 településén. Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor művei után 2016-ban, a nyolcadik nemzetközi felolvasó maratonon Tamási Áron, a nagy székely író életművét szólaltatjuk meg, az író halálának 50. évfordulójára emlékezve. A felolvasás fő helyszínén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében reggel 10 órától 18 óráig várjuk a felolvasókat, de bárhol a világon lehet csatlakozni a felolvasáshoz, bármikor a nap folyamán, akár otthon egyedül, vagy családi programként is.
TAMÁSI ÁRON (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) irodalmunk klasszikusa, nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalom elismert és népszerű alkotója. Az Ábel a rengetegben és néhány novellája ott sorakozik a magyar széppróza legelső sorában. "Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség.'' (A magyar irodalom arcképcsarnoka)

Az olvasás nem csupán a gyerekek kiváltsága, a közös felolvasásra szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné megosztani az olvasás örömét másokkal. Ez az esemény az olvasás, az egyetemes értékek szeretetéről szól, a közös olvasás az összetartozás élményét nyújtja!
Az iskolai csoportokat a vezető pedagógus előzetes bejelentkezése alapján várjuk a felolvasás központi helyszínére, de a felolvasás történhet az iskolákban, az osztályban, a könyvtárban, magyar vagy más óra keretében. Idén is elkészül a maraton könyvjelzője, amelyet minden felolvasó saját nevére tölthet majd ki. A Hargita megyei felolvasások szervezői a nyomtatott könyvjelzőket a Kájoni János Megyei Könyvtárban vehetik majd át. Nagyon fontos a hivatalos bejelentkezés, legkésőbb 2016. február 18-ig, hogy minden egyes résztvevőt regisztráljunk, és időben eljussanak a könyvjelzők a felolvasás helyszínére.
A jelentkezés az idei évtől online módon történik, a jelentkezési űrlap elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján jobboldalt, a Tamási Áron felolvasó maraton feliratra kattintva (vagy a http://goo.gl/forms/ZJURBXIo8V link bemásolásával a Google keresőjébe). A jelentkezőket, intézmények, iskolák esetében a kapcsolattartó személyeket, pedagógusokat arra kérjük, hogy pontosan töltsék ki az online űrlapon a következő adatokat: ország, megye, helység, az intézmény/szervezet neve, a kapcsolattartó/szervező neve, e-mail címe, telefonszáma, a felolvasók létszáma. Az adatok kitöltése után a Küldés gombra kattintva történik a regisztráció. Kapcsolattartó: Török Edit, telefon: 0753-073489
Az esemény Facebook oldala: Tamási Áron felolvasómaraton – 2016 Fontos: a Facebook-os bejelentkezés nem számít hivatalos jelentkezésnek. A korábbi évekhez hasonlóan várjuk a rendezvény Facebook oldalára a visszajelzéseket, a rövid beszámolókat, a felolvasás éléményéről, érdekességeiről pár fotó kíséretében. Ezáltal képet kapunk ennek az országhatárokat átlépő rendezvénynek a hangulatáról, méreteiről, lényegéről, melynek mi is részesei lehetünk.
A szervező csapat nevében előre is köszönjük az együttműködést, a közös olvasás örömét minden felolvasónak és a helyi szervezőknek!
|
|
|
 |
NYITVATARTÁS |
 |
HÉTFŐ - PÉNTEK
8.00 - 18.00
SZOMBAT - VASÁRNAP:
ZÁRVA
 |
Hasznos linkek |
 |
Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megyei Kulturális Központ

Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó

Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat

Hargita Megyei Művészeti Népiskola

|
95 éve
1928. május 29. Csíkszentmártonban meghalt Baka János kántortanító, pedagógiai író. Tovább ►
|
|
30 éve
1993. május 23. Budapesten meghalt Cseres Tibor író. Tovább ►
|
|
40 éve
1983. május 21. Brassóban meghalt Kurkó Gyárfás regényíró, publicista, közéleti személyiség. Tovább ►
|
|
80 éve
1943. május 21. Kőrispatakon született Bálint András újságíró. Tovább ►
|
|
10 éve
2013. május 21. a Kancsendzönga (8586 m) sikeres csúcstámadását követően, a visszaúton vesztette életét Erőss Zsolt hegymászó. A világ tizennégy nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsa közül tizet hódított meg. Az első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Tovább ►
|
|
115 éve
1908 május 14. Gyergyószentmiklóson született Vákár Tibor építészmérnök, festőművész. Tovább ►
|
|
35 éve
1988 május. 9. Székelyudvarhelyen meghalt Hermann Gusztáv helytörténész, közíró. Tovább ►
|
|
30 éve
1993. május 5. Gyulafehérváron meghalt Jakab Antal Gyulafehérvári megyéspüspök. Tovább ►
|
|
80 éve
1943. május 5. Marosvásárhelyen született Papp Kincses Emese, irodalomtörténész, publicista, egyetemi oktató, politikus, erdélyi magyar közéleti személyiség. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|