 |
Krisztus király tiszteletére - András Ignác új könyvét mutatták be a nagykászoni templom történetéről |
 |
|
András Ignác helytörténész, néprajzi író volt könyvtárunk vendége, 2017. május 3-án mutatták be Krisztus Király tiszteletére címmel megjelent kötetét, amely a nagykászoni római katolikus templom történetét mutatja be. A könyv idén jelent meg a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában. A Krisztus Király tiszteletére felszentelt templom bemutatásával a szerző tisztelegni kíván a megalkotó és fenntartó ősök emléke előtt, a múlt üzeneteit tolmácsolva, a jövőt remélve. Vetítéssel kísért előadásában András Ignác betekintést nyújtott a jelenlevő közönség számára is a templom és a hozzá kapcsolódó események, emberi sorsok történetébe. A bemutatón jelen volt a Verbum Kiadó vezetője, Gál György Attila, aki a kiadó tevékenységéről beszélt.
Immár a tizenkettedik könyve jelent meg András Ignácnak a Verbum Kiadó gondozásában, emelte Ki Gál György Attila, utalva arrra, hogy a következő kötet már előkészületben van.
„A templomhoz kapcsolódnak az emberi élet sorsfordító eseményei: születés, házasság és halál...A születés, a nagykorúvá válás, a családalapítás nemcsak az egyén, a család életének nagy mozzanatai, hanem a zárt faluközzösségekben a közösség ünnepei is. Egy falu, egy közösség temploma nagyon sokat elárul a település múltjáról, történelméről" – fogalmazta meg a szerző könyvének előszavában.
Nagykászonban az első fatemplom Szent István király idejében épült, a második, Árpád-kori templom IV. Béla király rendelkezése alapján épült kőből, az 1241-es tatárjártás után, de 1301 előtt. Ezt a templomot 1487-ben részben átépítették, gótikus stílusban, ennek a templomnak a szentélye ma is látható. A tempom 1939-1943 közt nyerte el jelenlegi formáját - tudtuk meg a szerző vetítéssel kísért bemutatójából. A templom egyik nevezetessége dr. Lukács Mihálynak, a csíki bentlakásos iskolarendszer 18. századi megalapítájának kőszarkofágja.
|
|
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
 |
NYITVATARTÁS |
 |
HÉTFŐ-PÉNTEK: 8.00 - 18.00
SZOMBAT-VASÁRNAP: ZÁRVA
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
 |
Hasznos linkek |
 |
Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megyei Kulturális Központ

Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó

Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat

Hargita Megyei Művészeti Népiskola

|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
|