Keres
2022. január  18., kedd, Piroska
Magyar
 

Gál Elemérre emlékeztünk az olvasókör júniusi találkozóján

2017 JúN
13

2017. június 12-én délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban Gál Elemérre (1929- 2007) a zsögödi születésű íróra, tanárra, szerkesztőre emlékeztünk az Olvasókör találkozóján. Az író halálának tizedik évfordulója adott alkalmat a megemlékezésre. Bár életútja más vidékekre vezette Gál Elemért – tanári évtizedeit Szatmárnémetiben töltötte, 1994-ben Egerben telepedett le - nem szakadt el soha a szölőföldtől, lélekben itt maradt. Itthon alig ismerik írásait, munkásságát, bár regénye, a Héthavas 2008-ban Csíkszeredában is megjelent - hangzott el Kelemen Katalin előadásában, aki a szülőföldjén méltatlanul elhallgatott író személyiségét és munkásságát ismertette.

Gál Elemér életpályáját ismertető szócikk a Hargita megyei személyiségek adatbázisában.

Az előadásban fontos helyet kaptak az író naplófeljegyzései is, amelyek műhelynapló jelleggel rögzítették főműve, a Héthavas című őstörténeti hitregény megírásával kapcsolatos kételyeit, vívódásait. 

 Részletek hangzottak el továbbá az íróval készült beszélgetésekből. Máriás József újságíróval folytatott beszélgetése megjelent az Út a Héthavasra címmel 2014-ben Egerben kiadott kötetben is. Arra a kérdésre, hogy milyen üzenet rejtőzik a regény műfaji meghatározása mögött - miért hitregény a Héthavas, az író ezt a választ adta:

"Azért merültem bele a magyar őstörténet emberének lelkivilágába, mert bennük láttam meg a kozmikus világrendbe illeszkedő ember magatartását, aki nem csak magára gondol, hanem a közösségre is, amely számára létfenntartó erő, és csak ezen belül tudja elképzelni boldogulását. Az őstípusú ember számára nincsenek nemzeti határok, az általánosan emberi vezeti őt tetteiben."

Olyan írásokból is elhangzottak részletek, amelyekből kibontakozik egy kép arról, hogy emberként milyennek látták őt azok, akik ismerték, pályatársai, tanítványai. 

Hermann Gusztáv Mihály történész mítosz és történelem viszonyával foglalkozik a székely történelem vonatkozásában a források fénye, tények árnyéka című könyvében (Hargita Népe Kiadó, 2013) amelynek Héthavas c. fezetében Gál Elemér regényével kapcsolatosan is kifejti véleményét:
„Ő egy aranykorba illő világot kívánt megjeleníteni, aminek hiába keressük tökéletes megfelelőjét a a hiteles forrásokkal adatolt múltban. Továbbá tisztában volt azzal, hogy a história nem helyettesítheti a mítoszt, és fordítva: a mítosz nem helyettesítheti a történelmet. Mindekettőnek megvan a maga pótolhatatlan szerepe, a maga helyén és idejében."

Az író Egerben élő özvegye, Gál Elemérné Zolcsák Anna gondozza szellemi hagyatékát. Egerben 2017. június 13-án a Bródy Sándor Könyvtárban szervezett emlékest keretében bemutatják a Héthavas című regény új, harmadik kiadását is.

Az Olvasókör honlapján olvasható Cseke Gábor író beszámolója a találkozóról. 

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 12.30 

 13.00 - 18.00  

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

JAN
19

100 éve

1922. január 19.  Gyulafehérváron meghalt Ávéd Jákó tanár, szerkesztő, természettudományi szakíró, helytörténész.

Tovább ►

JAN
19

170 éve

1852. január 19. Székelybethlenfalván született Pál Gábor, a csíksomlyói római katolikus főgimnázium tanára, igazgatója.

Tovább ►

JAN
07

110 éve

1912. január 07. Gyimesbükkön született Székely László néprajzkutató.

Tovább ►

JAN
05

175 éve

1847. január 05. Csíkszentkirályon született Vitos Mózes helytörténész, szerkesztő.

Tovább ►

JAN
03

180 éve

1842. január 03.  Csíkszentmártonban született Becze Antal jogász, országgyűlési képviselő, Csík megye alispánja 1882-1906 között.

Tovább ►

JAN
02

115 éve

1907. január 02.  Margittán  született Duka János  Ifjúsági író, folklórgyűjtő. 

Tovább ►

JAN
01

130 éve

1892. január 01. Csíkkarcfalván született Lukács István Manszvét, OFM teológiatanár, hitszónok, Erdély népmisszionáriusa.

Tovább ►

<< < 2022 JANUÁR > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost