Keres
2024. május  06., hétfő, Ivett
Magyar
 

"Nyílt nap" esti zárás után a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban

2018 OKT
30

Rendhagyó eseményre, egy másféle nyitásra került sor 2018. október 29-én, 18 órától, a napi közönségszolgálati program után a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.

Ezúttal a könyvtár munkatársai betekintést engedtek a háttérmunkába, beszéltek sikeres pályázatokról, szakmai célkitűzésekről, már létező, valamint a jövőben lehetséges partnerségekről. A legkisebb könyvtárhasználók birtokba vették az újonnan kialakított gyerekklubbot, miközben a szülők, szakemberek, előadóművészek a korai, iskoláskor előtti olvasásra nevelés jelentőségéről értekeztek. Ezt követően, a részvevők a könyvtári szolgáltatásokat segítő műszaki eszközökkel ismerkedhettek. A gyergyói könyvtár felszereltsége pályázati forrásokból gyarapodott, jelenleg okostábla és tartozékok segítik az intézményben zajló oktatási programokat, megfelelő eszközökkel várják az olvasni vágyó gyengénlátókat. A továbbiakban, az olvasószolgálattal kapcsolatos rutinműveletek jelentősen kevesebb időt fognak igénybe venni, mivel az intézmény hamarosan áttér a vonalkódos kölcsönzésre. A szükséges műszaki eszközöhöz kollégáink szintén pályázati úton jutottak hozzá.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

MáJ
26

45 éve

1979. május 26.  Csíkszentimrén meghalt Benedek Fidél, P. ferenc-rendi szerzetes, történész, az erdélyi ferencesek történetének kutatója.

Tovább ►

MáJ
16

175 éve

1849. május 16.  Csíksomlyón született  Tivai Nagy Imre gazdasági szakember, közíró, szerkesztő.

Tovább ►

MáJ
13

60 éve

1964. május 13.  Székelyudvarhelyen meghalt  Tompa László költő, műfordító, lapszerkesztő.

Tovább ►

MáJ
01

75 éve

1949. május 1-én Székelyudvarhelyen meghalt Dobos Ferenc történész, költő, tanár.

Tovább ►

<< < 2024 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost