 |
50 éve |
 |
|
1972. március 16. Kolozsváron meghalt Venczel József társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró.
1972. március 16. Kolozsváron meghalt Venczel József társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró.
Várdotfalvi álnéven is írt. Az erdélyi magyar társadalomtudomány egyik elméleti és gyakorlati megalapozója. Az erdélyi földkérdéssel, birtokjogokkal, demográfiával, a szociológia módszertanával foglalkozott. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd jogot tanult Kolozsváron. 1933-1940 között a György Lajos és Márton Áron által alapított Erdélyi Iskola című folyóirat szerkesztője, rovatvezetője. Az 1935-ben alapított Hitel című társadalomtudományi szemle egyik alapító szerkesztője volt. A folyóirat megszűnése után 1936-ban ugyanezzel a címmel új folyóiratot indított, amelyben 1944-ig sorra jelentek meg az erdélyi magyarság önismeretét szolgáló írsai. 1938-1945 között vezette az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) statisztikai ügyosztályát. 1940 őszétől az Erdélyi Tudományos Intézet (ETI) tanára, 1941-1946 között igazgatója volt. Részt vett a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében, az egyetem jogi és közgazdasági karán tanított (1946-1948). 1949-ben állását elvesztette, 1950-ben letartóztatták, 12 évi börtönbüntetésre ítélték, hat évig Márton Áron püspök cellatársa volt. Szabadlábra helyezése után társadadalom- és falukutatóként dolgozott haláláig. A Házsongárdi temetőben nyugszik, temetésén Márton Áron püspök mondott gyászbeszédet. Kötetei: A falukutatás módszertanának vázlata (Kolozsvár, 1941), Az erdélyi román földbirtokreform (Kolozsvár, 1942). Halála után jelent meg Az önismeret útján (Bukarest, 1980) című tanulmánykötet Imreh István válogatásában, amely tartalmazza Csíkszék természeti történelmi és társadalmi leírása című tanulmányát. Szülővárosában utca és a Venczel József Szakközépiskola viseli a nevét, emléktáblát helyeztek el a Venczel család egykori házának helyén épült tömbház falán és a Márton Áron Főgimnáziumban. 2013-ban, születésének centenáriuma alkalmából Venczel József Emlékkonferenciát szervezett a csíkszeredai Sapientia EMTE. (Csíkszeredában született, 1913. november 4-én)
|
|
◄ Vissza
|
 |
NYITVATARTÁS |
 |
HÉTFŐ - PÉNTEK:
10.00 - 18.00
SZOMBAT - VASÁRNAP:
ZÁRVA
 |
Hasznos linkek |
 |
Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megyei Kulturális Központ

Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Hargita Népe Kiadó

Hargita Kiadóhivatal – Székelyföld Kulturális Folyóirat

Hargita Megyei Művészeti Népiskola

|
20 éve
2003. szeptember 30. Tatabányán meghalt Salló István szobrász, író. Tovább ►
|
|
30 éve
1993. szeptember 17. Kolozsváron meghalt Pataki József történész, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora, a MTA tagja. Tovább ►
|
|
30 éve
1993. szeptember 10. Csíkszeredában meghalt Vákár Lajos, id. jégkorongozó, edző. Tovább ►
|
|
345 éve
1678. szeptember 9. Csíksomlyón meghalt Görög István, taploczai. Ferencrendi pap, iskolaépítő, bákói püspöki helytartó, Moldva apostoli püspöke. Tovább ►
|
|
H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|
Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.
Kérdezd a könyvtárost
|