Keres
2024. április  18., csütörtök, Andrea
Magyar
 

KINCSÜNK A NYELVÜNK– helyesírási és fogalmazási versenyt szerveztünk a Magyar Nyelv Napján

2015 NOV
13

A Magyar Nyelv Napja megünneplésére Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvénysorozat részeként a Kájoni János Megyei Könyvtárban Kincsünk a nyelvünk címmel helyesírási és fogalmazási versenyt szerveztünk VII–VIII. osztályos diákoknak 2015. november 13-án délelőtt.

Bővebben lásd alább:

A versenyen tíz tanintézmény vett részt két -két diákkal. A csíkszeredai iskolák közül aJózsef Attila-, Nagy Imre- és Petőfi Sándor Általános Iskola, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, valamint Csíkmadaras, Csíkszentdomokos, Csíkszentsimon, Csíkmindszent, Csíkpálfalva, és Kászonaltíz iskoláinak tanulói vettek részt.

A könyvtár előadótermében szervezett verseny feladatai közt rövid tollbamondás, fogalmazás és játékos helyesírási teszt szerepelt. A feladatokat János Éva és Török Edit könyvtárosok állították össze, ugyancsak ők szervezték meg a versenyt. A zsüri tagjai csíkszeredai magyar szakos tanárok voltak: Dánél Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, Boldizsár Ágoston, a Márton Áron Főgimnázium magyartanára és Mirk László, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola magyartanára.

A legjobb eredmény elért versenyzők névsora:

 I. díj: Bodó Kinga, Dr. Lukács Mihály Általános Iskola, Kászonaltíz

II: díj: Lurcza Adrienn, József Attila Általános Iskola, Csíkszereda

III: díj: Szabó Balázs, József Attila Általános Iskola, Csíkszereda

     

A szervezők, a Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársai köszönetet mondanak a diákokat felkészítő magyartanároknak, valamint a zsürizés feladatát vállaló tanároknak munkájukért, és nem utolsósorban köszönik a megmérettetést vállaló diákoknak a részvételt a versenyen.

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost