Keres
2026. május  18., hétfő, Erik
Magyar
 

HARGITÁS SZERZŐK KÖNYVBEMUTATÓJA - 50 éves a megye lapja

2018 FEB
23

Az 1968-as megyésítés ötven éves évfordulóján félszáz esztendejét ünnepli Hargita megye, valamint napilapja, a Hargita Népe. A Hargita Népe Kiadó gondozásában legutóbb megjelent kötetek bemutatójával és a szerzőkkel való beszélgetéssel folyatódott február 22-én a jubileumi rendezvénysorozat. A megyei könyvtár előadótermében Sarány István főszerkesztő vezette a beszélgetést. A meghívott hargitás szerzők közt a napilap egykori és jelenlegi, külső és belső munkatársai voltak jelen: Ádám Gyula, Balázs Lajos, Cseke Gábor, Daczó Katalin, Ferencz Imre, Kovács Hont Imre, Kozma Mária, Kristó Tibor és Sarány István.  Részletek: 

A könyvtár előadótermében összegyűlt népes közönség soraiban is ott ültek a napilap egykori maghatározó újságírói, és mai szerkesztői, kollégái.
A házigazdák részéről Kelemen Katalin köszöntötte a lap munktársait, méltatva annak szerepét a tájékoztatásban, dokumentálásban, ugyanakkor átadta Hargita Megye Tanácsa elnökének Borboly Csabának az üzenetét:.
„Az ötven éves napilap, no meg annak munkatársai a maguk sajátos eszközeivel igyekeznek hozzájárulni e közös célok megvalósításához.
A lap – megyei jellegéhez híven – egyformán tükrözi valamennyi történelmi régió történéseit, egységében mutatva fel a megyét, annak társadalmi politikai, kulturális és egyházi életét.
A napi tájékoztatás mellett pedig szereznek időt és energiát arra is, hogy kötetekbe gyűjtsék a napi történéseken túlmutató, értékes tartalmakat." - hangzott el az üzenetben.
Sarány István főszerkesztő köszöntötte a jelenlevő szerzőket és egykori munkatársakat, kollégákat, majd arról kérdezte a meghívottakat, mit jelent számukra hargitás szerzőnek lenni. A megszólaló szerzők felidézték a laphoz fűződő személyes emlékeiket, elhangzott a napilap életpályákat végigkísérő szerepe, az elmúlt 50 év történéseinek dokumentálásában vállalt szerep.
A második körkérdés a Hargita Népe Kiadónál az elmúlt két évben megjelent kötetekre vonatkozott, a szerzők saját köteteikről beszéltek, röviden ismertetve azokat.
Az évfordulós rendezvény keretében Nagy P. Zoltán (1943-2010), a Hargita egykori fotóriporterének munkáiból nyílt kiállítás. A 2010-ben elhunyt csíkszeredai fotográfus egyike a lap alapítóinak, fotóművészeti tevékenységét itthon és külföldön is rangos díjakkal ismerték el. A teremben rögtönzött kiállításon a Hargita Kalendáriumokat is megtekinthették a jelenlevők. A találkozó kötetlen beszélgetéssel ért véget.

 

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost
NYITVATARTÁS

 

HÉTFŐ: 08.00 - 18.00

KEDD: 08.00 - 18.00

SZERDA: 08.00 - 18.00

CSÜTÖRTÖK: 08.00 - 18.00

PÉNTEK: 08.00 - 18.00

SZOMBAT-VASÁRNAP:  ZÁRVA

 

 


<< < 2026 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

Virtuális séták
<< < 2026 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31