Keres
2026. május  18., hétfő, Erik
Magyar
 

BORSODI L. LÁSZLÓ: PARTON című új prózaverskötetét mutatták be

2013 DEC
13

Borsodi L. László költő legújabb, hatodik verseskönyve, a Parton című prózaverskötet a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában frissen jelent meg.  Több mint százan vettek részt a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében december 11-én, szerdán délután szervezett könyvbemutatón, ahol Sarány István, a könyv szerkesztője mutatta be a kötetet és beszélgetett a szerzővel.

 

 

Borsodi L. László csíkszeredai költő verseivel, prózaverseivel, tanulmányaival és kritikáival 1995 óta van jelen az irodalmi lapokban, antológiákban. Verseskönyvek szerzője, irodalmi naplót, jegyzeteket írt, számos kötetet szerkesztett, főállásban magyartanár a Márton Áron Gimnáziumban, ugyanakkor a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense.

A költő Sarány István szerkesztő kérdéseire válaszolva elmondta, előző, Feljegyzések a földről című kötete is prózaverseket tartalmazott, amikor megjelent 2012-ben a Följegyzések a földről, már akkor létezett sok olyan prózaverse, amelyet a mostani kötetébe illesztett bele. Míg az előző kötetében az emlékezés-felejtés témája foglalkoztatta, a Parton című kötet egyfajta transzcendens útkeresés – emelte ki. Érdekes, hogy mindkét kötet hét versciklust tartalmaz, hétszer hét verssel. Mindkét kötet illusztrátora Ráduly Margit képzőművész, aki ugyancsak jelen volt a találkozón.

Sarány István a versírás folyamatáról, mikéntjéről és arról is kérdezte Borsodi L. Lászlót, hogyan sikerül megosztani energiáit, idejét a család, a tanári munka, a sajtóreferensi tevékenység és az alkotás között.

A találkozóról a sajtóban: Transzcendens útkeresés. Szőcs Lóránt Székelyhon.ro 2013. december 12. .

 

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost
NYITVATARTÁS

 

HÉTFŐ: 08.00 - 18.00

KEDD: 08.00 - 18.00

SZERDA: 08.00 - 18.00

CSÜTÖRTÖK: 08.00 - 18.00

PÉNTEK: 08.00 - 18.00

SZOMBAT-VASÁRNAP:  ZÁRVA

 

 


<< < 2026 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

Virtuális séták
<< < 2026 MÁJUS > >>
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31