Keres
2024. április  19., péntek, Emma
Magyar
 

XIII. NEMZETKÖZI FELOLVASÓMARATON – PILINSZKY JÁNOS – 2021 – FELHÍVÁS

2021 JAN
27

„Pedig a halállal szemben egyedül a szeretetben bízhatunk." (Pilinszky János)

Tizenhárom éve indult útjára a nemzetközi méretűvé nőtt maratoni felolvasás, amelynek tavaly 10 országból több mint 36.000 résztvevője volt. A Nemzetközi felolvasómaraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával.

Idén is meghirdetjük a közös felolvasást, remélve, hogy a megváltozott körülmények, a járvány és mindenféle megszorítás, bizonytalanság ellenére, aki olvasni szeret és évről-évre bekapcsolódott ebbe az olvasást népszerűsítő megmozdulásba,  2021-ben is megteszi. A közös felolvasás célja továbbra is ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségére, életművére, azokra az emberi, erkölcsi, művészi értékekre, melyek ma is aktuálisak és arra, hogy  kalsszikusokat olvasni  fontos, jó , együtt olvasni még jobb. 

Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda,  Petőfi Sándor  Radnóti Miklós, József Attila  művei  után 2021.  február 23-án Pilinszky János (1921-1981) alkotásait szólaltatjuk meg, születésének  100., halálának 40. évfordulója alkalmából. Részletek: 

A korábbi évekhez hasonlóan a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni a felolvasáshoz, a nap bármely szakában olvashatunk Pilinszky János verseiből, prózájából tetszésünk szerint, lehetőségünkhöz, kedvünkhöz mérten. Továbbra is választható a helyszín – ahol engedélyezett. Hagyományosan a Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme lesz idén is a közöponti helyszín.
Idén természetesen előtérbe kerül az otthoni és az online térben való olvasás, ha megengedetté válik (a lehetőségekhez mérten) a helyszín lehet iskolák osztálya, díszterme, tornaterme, könyvtár, kávézó, kulturális intézmény, otthon, buszmegálló stb. Lehet csatlakozni a felolvasáshoz a központi helyszínen, a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében is (utóbbihoz előzetes egyeztetés szükséges, a 0753/073489-es telefonszámon). A felolvasás ideje tetszőlegesen választható a nap folyamán.

A felolvasás résztvevői számára idén is elkészülnek a marathon könyvjelzői, azonban a járvány következtében a szervezők úgy döntöttek, hogy ezúttal elektronikus formában juttatják el a könyvjelzőket a helyi szervezők és felolvasók részére.

A felolvasók jelentkezése idén is online módon történik, február 19-ig.

A jelentkezési űrlap elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján jobboldalt, a Pilinszky János felolvasómaraton – 2021 szövegre/címre kattintva,
vagy a következő link bemásolásával a Google keresőjébe:  https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfCMheDH0_9vPDvc-1h59BKUJ9P4jlzUThQdLO2qporbeOfpA/viewform?usp=sf_link

A jelentkezőket, intézmények, iskolák esetében a kapcsolattartó személyeket, pedagógusokat arra kérjük, hogy pontosan töltsék ki az online űrlapot, ami után a Küldés gombra kattintva történik a regisztráció.

Az esemény Facebook oldala: XIII. Nemzetközi felolvasómaraton: Pilinszky János – 2021
Fontos: a Facebook-os "like" vagy "ott leszek"nem számít bejelentkezésnek! Itt is megosztottuk a regisztrációhoz szükséges elektronikus űrlapot.
Várjuk a rendezvény Facebook oldalán való részvételt: Pilinszky Jánosról szóló nehezebben hozzáférhető szövegeket, fotókat stb. Kérünk posztoljatok videókat ahogyan felolvastok! Ezáltal válik az érdeklődők számára megragadhatóvá ez méreteiben egyedi esemény. Kapcsolattartás: hétköznap 11,00-15,00 óra között. Telefon: Török Edit 0753073489, Kelemen Katalin 0720544093
A felolvasás főszervezője a Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Csapatunk nevében minden felolvasónak és a helyi szervezőnek előre is köszönjük az együttműködést, a közös olvasás örömét!

 
NYITVATARTÁS

HÉTFŐ - PÉNTEK:

8.00 - 18.00

SZOMBAT - VASÁRNAP:

ZÁRVA

Hasznos linkek

Hargita Megye Tanácsa


Hargita Megyei Kulturális Központ


Hargita Megyei
Hagyományőrzési Forrásközpont


Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ


Hargita Népe Kiadó


Hargita Kiadóhivatal –
Székelyföld Kulturális Folyóirat


Hargita Megyei
Művészeti Népiskola

ÁPR
22

130 éve

1894. április 22-én Nagyszebenben meghalt Simon Péter Jukundián zenetanár, zenei szakíró, tanítóképző intézeti igazgató, Ferenc-rendi házfőnök.

Tovább ►

<< < 2024 ÁPRILIS > >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kérdéseire, a könyvtári szolgáltatással kapcsolatos észrevételeire a könyvtárosok válaszolnak
önnek e-mailban, amennyiben Ön kitölti az adatokat.

Kérdezd a könyvtárost